- Biztos mindannyian lamentáltatok már azon, szokott-e mesélni rólatok a tanárotok az ismerőseinek, és tuti van nektek is az agyatok egy eldugott részében egy hosszú, kérdésekkel teli lista olyan dolgokról, amiket sosem lesz alkalmatok megkérdezni a tanáraitoktól.
Hogy könnyítsünk a helyzeteteken, én utánajártam egynéhánynak. Két tanárnak tettem fel ugyanazokat a kérdéseket, az egyszerűség kedvéért nevezzük őket Ádámnak és Évának.
Ádám Félben, alapiskolában földrajzot tanít. 54 éves és ő az iskola igazgatója is. Éva Győrben, gimnáziumban és alapiskolán tanít angol nyelvet és matematikát.
Volt már, hogy felkészületlenül ment be az órára?
Ádám: Biztosan volt már olyan… Ilyen esetekre vannak pótjegyzeteim. És minél többet tanítok, annál kevesebb felkészülés kell. Mindig vissza tudok nyúlni az öt, tíz, tizenöt évvel ezelőtti óráimhoz, jegyzeteimhez. Bár, főleg helyettesítéskor nehéz.
Egyszer angolra mentem be helyettesíteni és az egyik gyerek angolul kéreckedett ki illemhelyre. Csak tippeltem, mi lehetett a kérdés, de azért magabiztosan rávágtam, hogy “Yes”, mire a diákok tiszta sokkot kaptak, hogy tudok angolul.
A felkészületlen órákból mindig valami valószínűtlen sül ki.
Éva: Természetesen volt. Ilyenkor improvizálni szoktam. Végig gondolom, mit csináltunk ezelőtt… Improvizálni kell.
Nem unalmas minden évben ugyanazt tanítani?
Ádám: Nem, mert erről az állam mindig gondoskodik. Amióta tanítok, legalább négyszer megváltoztatták a tantervet, továbbá mindig utána kell néznem a változásoknak. Végülis a földrajz mindig változik.
Éva: Nem unalmas. Azért, mert… Bizonyos részei unalmasak, persze, mikor már ezredszer magyarázom ugyanazt, és még mindig nem fogják fel. Na meg olyat tanítani, amit nem biztos, hogy ténylegesen fognak használni... de mindig változnak a tankönyvek, mindig egy kicsit más és persze a gyerekek is mások.
Nehéz lekötni a gyerekeket?
Ádám: Egyre nehezebb. Amit tanítok már úgy igazán senkinek se újdonság és az érdeklődés is más irányú. Inkább az utazási blogok érdeklik őket, mint az irodalmi úti levelek, vagy a tájegység jellemzői.
Nehéz megtalálni a közös hangot a gyerekekkel?
Ádám: Teljes mértékben bele tudom élni magam a gyerekek helyzetébe (bár ezt nem mutathatom ki), és értem, hogy miért nem köti le őket az, amit mi régen szájtátva hallgattunk. Távoli földek… Ma már minden információ elérhető.
Milyen érzés rossz jegyet beírni?
Ádám: Nem szeretek rossz jegyet beírni. Szerintem a jegy, főleg a felmérő jegy, magát a tanárt is értékeli. Ha a diák rossz jegyet kap, az a rossz jegy az enyém is. A legrosszabb, mikor pont csak lecsúszik a jobb jegyről, de nem adhatom meg, mert akkor mindig csak csúszna le az elvárás.
Éva: Nagyon nem szeretek, de szerintem senki se. Igyekszem átgondolni, mennyire tehetek én ezért az értékelésért.
Van-e kedvenc diákja, akivel elnézőbb?
Ádám: Ez nagyon nem hivatásszerű hozzáállás. Egy tanárnak minden diákját szeretnie kell. Nagyon rossz, ha valaki kimutatja, hogy “Na, téged szeretlek, téged meg nem” és senkinek se adok a két szép szeméért jobb jegyet.
Éva: Szerintem ezt nem tudja senki se kiküszöbölni. Én nagyon próbálom, hogy ne legyen látható. Hogy mennyire sikerül az egy másik kérdés, de igyekszem.
Volt már olyan, hogy meghallotta, a diákok kibeszélik/szidják önt?
Ádám: Én is voltam diák. Én is ugyanezt csináltam. Viszont utána, gimnáziumban, egyetemen, rájöttem, hogy azok a tanárok, akik tényleg elvártak valamit, akiket a legtöbbet szidtunk, ők alapozták meg a tudásomat.
Éva: Igen, volt már. Sokszor ki is parodizálom az óráimon, hogy “Na, most megint én leszek a szemét rohadék, mert…”, de ezt csak poénból csinálom, mint az összes ilyesmit (iskolai titok, a szabály kötelez). Olyan még szerencsére nem volt, hogy nagyon durván valaki az anyámat szidta volna. Szerintem félrevonulnék beszélni vele, hogy ha már valaki ennyire negatív velem kapcsolatban, annak mi az oka és tegyük tisztába. Ilyen még szerencsére nem volt. Persze volt olyan, hogy megjegyzést tettek arra, hogy kancsal vagyok, de ezt én nem veszem komolyan. Csak nevetek rajta egyet és megyek tovább.
Mit szeretne a diákoknak átadni a tananyagon kívül?
Ádám: Azt, hogy legyenek érdeklődőek, tudjanak az információk közt válogatni, legyen egy általános műveltségük és hogy majd tudjanak olyan hivatást választani, amit szeretnek csinálni.
Éva: Legyenek becsületes emberek, hogy az elvégzett munkának legyen egy jól eső érzése, egy gyümölcse és értsék, ez mennyire sokat ér. Hogy figyeljenek a másikra, hogy egy kicsit jobb legyen tőlük a világ. Elsősorban azt akarom, hogy a diákok úgy menjenek el ebből az iskolából, hogy akarnak tenni valamit saját magukért és másokért is.
Az, hogy gyerektáborokban volt vezető, adott önnek pluszt a munkájában?
Éva: Igen, de ez inkább a személyiséget fejleszti. Az embernek kicsit példának kell lennie. A diákok nem hülyék, ők megtalálják a hibát. Ha félre beszélek, vagy valami hülyeséget mondok, rögtön kiszúrják a hibát. Egy rossz ember szerintem nem lehet jó tanár. Hogy lehetne mondjuk egy hazug ember jó tanár? Fejlődnie kell a tanárnak is.