A betlehemezés történetei

Az eredete a római császárság idejére esik, amikor Izrael még a Római Birodalom része volt. A római császár elrendelte, hogy tartsanak népszámlálást. József várandós feleségével, Máriával elindult Betlehembe, ahol egy istállóban megszületett a kis Jézus, a „zsidók királya”. A környéken lévő pásztoroknak egy angyal újságolta el a jó hírt, aki megjövendölte, ez a gyermek lesz a Megváltó. A gyermek üdvözlésére három napkeleti király, Gáspár, Menyhért, Boldizsár érkezett, akiket egy fényes csillag vezérelt a boldog családhoz. Az újszülöttnek, hódolatuk jeléül, aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Amikor az angyal közölte az örömteli eseményt a pásztorokkal, azok ajándékokkal indultak a kis Jézus köszöntésére. Ahhoz, hogy megértsük a betlehemezés hagyományát, először érdemes a betlehemállítás történetét és a szereplők szimbolikáját is megismernünk.

A szentföldi Betlehemben Jézus születésének a helyét korán kitüntetett tiszteletben részesítették. Konstatin császár 330-ban már bazilikát építtetett a nevezetesnek tartott helyen. Ezt követően Európában több falut is elneveztek Betlehemnek, amely a betlehem/jászol tiszteletének elterjedésével hozható összefüggésbe. A jászol mindig is a karácsonyi történések és a tiszteletadás középpontjában állt, ugyanakkor nem hiányzott Mária és a Kisjézus mellől az ökör és a szamár sem. Ezeknek az állatoknak az a fő jelentése, hogy hamarabb imádták Jézust, mint az emberek. 

Nem véletlen az sem, hogy a pásztor is jellemző és központi figura, hiszen a kereszténység kialakulásának idején maguk a zsidók is sok-sok évszázad óta pásztorkodtak már. Maga Jézus is pásztornak nevezi magát, mint aki őrzi nyáját, azaz a híveit. 

A jászol templomi felállításának szokása még a 12. századi Franciaországban kezdődött, de a karácsonyi betlehem „népszerűvé” válását Szent Ferencnek köszönhetjük. Szent Ferenc karácsonykor a szabadban – talán erdőben – jászlat állíttatott fel, amely mellé szamarat és ökröt kötöttek. Az éjféli szentmisére is itt került sor, amelyen nagy tömegek vettek részt. Ekkor Szent Ferenc egy szendergő gyereket vett észre a jászolban, akit nagy szeretettel ölelt magához – legalább is a legenda szerint.

A betlehemkultusz mára mondhatni az egész világon elterjedt, felekezetre való tekintet nélkül. A betlehemállítás mellett alakult ki a betlehemezés szokása.

Ez a többszereplős, dramatikus játék a karácsonyi játékok legrégibbike. A római templomokban már a IV. században építettek betlehemet. Itt a pásztorok hódolatát valósággal megjátszották. Eleinte az iskolákban, a templomudvaron mutatták be, de később annyira elvilágiasodtak, hogy eredeti szerepüket elvesztették, és mint azt Manga János néprajztudós is megírta, az egyház kezéből kikerültek, és a házról házra járással a nép szórakozásává váltak. Szerinte ez a sokáig élő hagyomány viszont „összegyűjtője, terjesztője“ volt karácsonyi énekeinknek. Hazánkban a középkorból magyar betlehemezés sajnos nem maradt fenn. Az első magyar szövegek a 17. századból erednek, és iskolai előadásokra készültek. Az utóbbi két évszázad paraszti betlehemezésének elmaradhatatlan része a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka. A betlehemezők házilag készített, jászol vagy templom alakú betlehemet hordoznak magukkal, ez elmaradhatatlan kellék volt, és ma is az. A betlehemesek egykor karácsony estéjén, első- és másodnapján, szilveszterkor, újévkor és vízkeresztkor jártak. (Ma ez már inkább csak a karácsony hármas ünnepének szokása.) Közeledtüket csengettyűszó jelezte. A csoportoknak voltak állandó helyeik, ahol minden évben várták őket. Rendszerint be is hívták a csoportot, hogy a gyermekek megismerjék a játékot. Még a tanyavilágba is ellátogattak, bár voltak, akik közeledtükre jól bezárkóztak, nehogy elemeljenek tőlük valamit a betlehemesek. 

Szokás volt még a mendikálás, avagy karácsonyi kántálás. Így a karácsonyi énekes, esetleg verses köszöntőt nevezték, de néhol kóringyálás, pászlizás, angyali vigasság néven is emlegették. 

Karácsony vigíliáján vagy az előtte levő adventi időszakban házról házra járva énekeltek a kántálók. Az ünnep gondolatkörét felidéző énekekhez gyakran kapcsolódtak köszöntők, jókívánságok, rigmusok, prózai szövegek is. A karácsonyi kántáló énekek közül a legrégebbi réteghez tartozik a "Csordapásztorok..." kezdetű, de kedveltek a "Mennyből az angyal..." és a "Pásztorok keljünk fel" kezdő sorú karácsonyi énekek is. Egy falun belül is eltérhetett a kántálók repertoárja. Az engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban adtak elő egy vagy több éneket, vagy mondták el köszöntőjüket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, amelyet megköszönve mentek tovább. Különböző korcsoportok jártak kántálni, általában délben kezdtek járni a gyerekek, majd délután a fiatalok és késő este a házas emberek.