A kiscserkész gyertyái

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscserkész. Sárga nyakkendője volt. Itt lakott a felvidéken. Nagyon szerette az őrsvezetőjét, a cserkésztársait, de még jobban a családját. Különösen a nagypapáját és a nagymamáját. Volt egy fontos titka, amire csak az első fagyok beálltával derült fény. Minden szeptemberben, amikor elkezdődött az iskola, hétről hétre félretett egy kicsit a zsebpénzéből. Lemondott a kedvenc édességéről, hogy a spórolt pénzen gyertyákat vásárolhasson. A pénzt egy szép dobozkába gyűjtögette, amiben réges-régi fényképek voltak. De ez a történet még akkor kezdődött, amikor kis hősünk elkezdte az óvoda után az iskolát. Ugorjunk csak vissza, és nézzük meg, mire ez a nagy készülődés. 

Kiscserkészünk gyakran látogatta meg nagyszüleit, akiknél rálelt erre a fényképekkel teli dobozkára. Mindig nagy kíváncsisággal és örömmel nézegette a benne lévő képeket. Nagyszülei, szülei gyermekkorából valók voltak. Óvodai ballagásuk, szereplések az iskolában. Szüret a szőlőhegyen, biciklizés az erdőszélen, még hajókázás is volt. Állatok etetése az udvarukon, ami régen a nagyszülők nagyszüleinek udvara volt. Kiscserkészünk szeme ragyogott, amikor a képeket nézte, és kérdezgette róla nagyszüleit, akik örömmel el is mondták, hogyan éltek akkoriban. Volt egy kis szomorúság is a dologban: nagyszüleinek szüleit már csak a képekről ismerhette meg. Nagyapja így vígasztalta:

• "Ne szomorkodj, kisunokám! Mindenszentek napján elmegyünk a temetőbe, és gyertyát gyújtunk a sírjukon. Emlékezünk rájuk, és ők figyelnek ránk a Mennyből."

Ekkor határozta el, hogy saját gyertyákat gyújt. Lelkendezve készülődött, nagy terveket szövögetett. Attól az évtől kezdve ahány ismeretlen személyt látott a régi képeken, annyi gyertyát akart összegyűjetni. Nagyszülei mellé ült, és kérte, hogy újra és újra mondják el, mi van a képeken. Izgalmas volt számára az a világ. A képek, mint egy ablak, úgy vitték őt el nagyszülei gyermekkorába, mintha időutazáson lett volna. A képeken az emberek az ő családjának tagjai voltak. Réges-rég éltek, amikor kiscserkészünk még meg sem született. 

Egyik nap nagypapája így szólt hozzá:

• "Szeretnél találkozni velük?"
• "Ó, nagypapa, annyira szeretnék! De tudom, hogy ez nem lehetséges. Hiszen a ti szüleitek már a temetőben pihennek."
• "Hohó, lassabban kisunokám! Már hogyne volna lehetséges!"
• "Ugyan, nagypapa?! Csak nem azt akarod mondani, hogy visszamehetünk az időben?" 
• "Neeem! Dehogyis!" – nevetett fel nagyapó.
• "Hát akkor? "
• "Visszafelé nem mehetünk, de előre igen! És egyszercsak odaérünk majd, ahol ők várnak minket, és mind együtt leszünk! Ott megismerheted őket, és soha többé nem válunk el egymástól."
• "Hogy ez milyen csodálatos lenne!" 
• "Ez így lesz! Így lesz!"
• "De honnan tudod ilyen biztosan, nagyapó?"
• "Onnan, hogy a Jóisten megígérte. És ő sohasem hazudik."
• "Megígérte? Neked?"
• "Bizony meg! Azt mondta, hogy, aki hozzá ragaszkodik, arra a Mennyország vár. Itt a Földön befejeződik az élet, és a testünk a feltámadásig ugyan a temetőben pihen, de a Mennyben mindnyájunknak van készítve egy hely, és szeretteink is ott várnak ránk! A Jóisten országában. Ahol az élet örök, és óriási a világosság! Hatalmas fény van. És éppen ezért viszünk minden évben mindenszentek napján gyertyákat a temetőbe. Azoknak a sírjára tesszük, akik már ott várnak minket. A gyertya fénye olyan fényes, mint a mennyország, és olyan erős, mint egy imádság, és összeköt minket mindazokkal, akikkel majd ott örökre együtt lehetünk. Ők ilyenkor ránk mosolyognak, és a Jóisten előtt fényesebben ragyog a mi szeretetünk, mint ez a gyertya." 

Kiscserkészünk rácsodálkozott nagyapa szavaira. A képeken dédszülei különös ruhákban álltak egymás mellett, komolyan néztek, de szépen mosolyogtak. És kiscserkészünk nagyon boldog volt, hogy egyszer majd, ha itt lesz az ideje, ő is találkozhat velük. Nagyszülei tovább meséltek neki a régi időkről. Elmondták, hogy ők maguk is mennyit szaladgáltak kint a mezőkön, földeken, amíg szüleik azért dolgoztak, hogy legyen termés, amit aztán jóízűen meg is ehettek. Hogyan jártak templomba, melyik padban ültek, és hogyan ünnepeltek, hogyan játszottak. Erdőt jártak, árkot ugrottak, métáztak, karikát hajtottak, pityköveztek. Máskor segítettek a szüleiknek vagy tanultak, és még annyi mindent játszottak! Ismeritek ezeket a játékokat? Ti is szoktatok segíteni a szüleiteknek? És mindenszentek napján szoktatok menni a temetőbe gyertyát gyújtani? Biztosan van a ti családotokban is olyan, aki a Mennyországban arra vár, hogy gyertyáitok fényein át rátok mosolyoghasson a Jóistennél! Kiscserkészünknek már csak egy gyertyára való hiányzik a spórolt pénzéhez. Jövő héten meg is lesz az összes. Így november elsejére, amikor mindenszentek napja lesz, bevásárolhat, és minden rokona sírjára saját külön gyertyát gyújt majd. Gyújtsatok gyertyát ti is!