- Nem volt szokásos advent. Az égbolt szürke volt, az utak sárosak, a levegő párás. Feltorlódott, rothadó levelek a járdaszigetek mentén.
A Napot két héttel ezelőtt látták utoljára, azóta nem bújt ki a felhőpaplan mögül. Bár a boltok kirakatai karácsonyi fényekben pompáztak, az otthonokban adventi koszorú gyertyái égtek, mikulásvirágok díszelegtek az ablakokban, a reklámokban pedig már mindenki a Száncsengőt énekelte, az emberek mégsem érezték az ünnep közeledtét. Borús november volt inkább, mint reményteli, várakozással töltött december.
Bogas, Tücsök, Zsemle és Nótás magába roskadva ténfergett a parkban. Isrot és Brekit várták. Tegnap megbeszélték, hogy kihasználják a hétvégét, és túráznak egyet kedvenc helyükre, a falu határában lévő Kiserdőbe. Remélték, hogy ez segít, és a szomorú, nyomasztó érzés, ami szinte mindenki szívébe beférkőzött, elmúlik majd. Az úton keveset beszéltek, néha-néha megálltak, hogy kifújják magukat, igyanak a meleg teából, amit Isro készített nekik. Almás- fahéjas volt. Mindenki a saját, személyre szabott fémbögréjéből kortyolgatott.
Nem kellett sok idő, hogy az erdő széléhez érjenek. Amióta csak cserkészkednek, szinte havonta ellátogattak ide: ismerték a járást. Az aprócska ösvény kanyarogva vezette őket a fák közé. Jobbra egyenes törzsű akácfák sorakoztak, balra egy meredekebb domboldal, tele galagonya- és bodzabokrokkal. A fiúk össze is kacsintottak, hiszen nyakkendőgyűrűjüket az egyik itteni bokor ágából faragták.
Az ösvény egy tisztásra vezetett. Elhaladtak az etető mellett, amit a vadászok töltenek fel élelemmel az őzek és a vaddisznók számára. Maga a tisztás nem volt nagy, éppen csak akkora, mint egy szokványos kert. Pár percbe telt, míg átvágtak rajta, és újra a fák között találták magukat. De ezek nem kopár ágú, a szélben szomorúan integető akácok és tölgyek voltak, hanem fenyők. Erdei-, luc-, és vörösfenyők zöldelltek, míg a szem ellát. Az ágak tele voltak tobozzal és madárral. De még mennyi madárral! Széncinkék hada trónolt az egyik magasabb, erősebb fán. Zsemle nekilátott, hogy megszámolja őket, de annyira izgága volt mindegyik, hogy próbálkozását hamar feladta. Kissé távolabb egy csapat feketerigó nyújtogatta sárga csőrös fejét. Mindegyik vidámnak és boldognak tűnt. Látszólag nem érdekelte őket a hideg szél és az egyhangú, szürke égbolt. Örültek egymás társaságának. Örültek a fenyők nyújtotta biztonságnak. Gondtalan csivitelésük messzire hallatszott. Bogas lélegzetvisszafojtva nézte azt a vörösbegyet, ami pár méterrel tőle landolt az ágon, mit sem törődve a hat cserkésszel. Isro és Breki örömujjongásban tört ki, amikor meglátták az erdei állatok legaranyosabbikát: egy kicsi, de annál elevenebb mókust. A lányok magas hangja távolabbra kényszerítette a vörösbegyet, de a cinkék is egy-két fával messzebbre költöztek. A mókus viszont kíváncsi lett. Fekete gombszemeit le sem vette a cserkészekről, orrával nagyokat szimatolt a levegőbe. Ilyen furcsa illatot, mint az emberé, még sosem érzett. De hamar ráunt a nézelődésre. Apró mancsaival megkaparintott egy tobozt, majd olyan gyorsan, mint ahogy érkezett, eltűnt az ágak sűrűjében. Breki és Isro nem tudtak hová lenni a gyönyörűségtől. Életükben először láttak igazi mókust. Ámulatukból a fiúk matatására és beszélgetésére ocsúdtak fel. Éhesek voltak. Hátizsákjaik mélyéről előhalászták finom, pástétommal kent szendvicseiket, a teát pedig az utolsó kortyig megitták. Breki házi süteményt is hozott. Mondanom sem kell, hogy pillanatok alatt elfogyott. Miután kellő energiát gyűjtöttek a visszaútra, búcsút mondtak a madaraknak és a fenyőknek, és persze a mókusnak is, majd sarkon fordultak, hogy még sötétedés előtt a faluba érjenek.
Hazafelé már nyoma sem volt a reggeli szomorkodásnak. Nótás vidáman énekelgetett, ahogy a többiek arcán is örömteli mosoly ült. Nem törődtek a szürkeséggel, az estére leszálló sűrű köd sem riasztotta őket. Odabent, a szívük tájékán mind boldogok voltak. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek, a túra és a fenyők között látott csodák elfeledtették velük a nyomasztó kedvetlenséget. A madarak, a zöld ágak, az apró mókuska megmutatta nekik, hogy nem kell mindennek tökéletesnek lennie ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Önmagukhoz hűen, s mert igazi, hamisítatlan cserkészek voltak, Isro, Breki és a fiúk azonnal ötletelni kezdtek azon, hogyan mutathatnák meg a többieknek azt, amit ma tanultak. Nem kellett sok idő, hogy a Nagy Terv elkészüljön: apró meglepetéseket készítenek majd, amit a falu különböző részein rejtenek el. Celofánba csomagolt mézeskalácsok a fa ágaira lógatva. Rajzolt képeslapok, amelyeket egyedülálló, idős emberek postaládájába csempésznek majd. Öt vagy hatféle kézműves dísz, amely akár a karácsonyfára is fellógatható, és még rengeteg más dolog jutott eszükbe.
A következő két hét az alkotásról szólt. Rajzoltak, nyírtak, ragasztottak. A konyhában szorgoskodtak szinte nyakig lisztesen, fúrtak-faragtak, hogy a kopjafát ábrázoló kis díszük is időben elkészüljön. Bogas erre különösen büszke volt. A képeslapok kézbesítésébe a csapat idősebb cserkészei is besegítettek, ahogy a meglepetések kihelyezésébe is.
Advent harmadik vasárnapjára, amit az öröm vasárnapjának is neveznek, sokkal vidámabb hellyé vált a még mindig szürke és ködös időjárásba borult falu. A boltban, a gyógyszertárban, templomba menet, de még a fodrásznál is szóba kerültek az apró meglepetések, amelyekre szinte bárhol rá lehetett bukkanni.
Senki nem tudta biztosan, de titkon az emberek azért sejtették, kik állnak az ajándékok mögött. Arról viszont meg voltak győződve, hogy mérhetetlenül hálásak érte.
December huszonharmadikán elfogyott az összes dísz és képeslap. Isro, Breki és a fiúk, arcukon széles mosollyal a csapatotthon kanapéján üldögéltek, és onnan néztek ki az ablakon, mikor apró, tétova pelyhekben hullani kezdett a hó.
A jótetteknek és a gondoskodásnak mindig megvan a maga jutalma. De nem csak az emberek arcára varázsolt mosoly képében jelenik meg; olykor friss, fehér hótakaróként érkezik.
Gondolkodjatok azon, hogy a településetek határában van-e kedvenc helyetek. Az adventi időszakban látogassatok el egy erdőbe, számoljátok meg az utatokba kerülő fenyőket, és figyeljétek a madarakat. Ti mivel tudnátok meglepni közösségetek lakóit? Kérdezzétek meg szüleiteket, van-e idős, egyedül élő ismerőse, rokona a családnak. Készítsetek neki karácsonyi képeslapot!