-
Ősszel, az utolsó nyárra emlékeztető időjárásban a legjobb sétálgatni. Iskola után csak úgy kimegyek a kis erdőbe, és élvezem az időt. Egyedül sétálok, csokival a kezemben a természet lágy ölén.
Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos. Csoki van a kezemben, de nem eszem meg az egészet, hogy maradjon másoknak is. Nem dobom el a csoki papírt, mert szeretem a természetet.
Szerintem ezek az érzések természetesek, a cserkészet pedig felerősíti őket, és segít mindig, mikor támogatásra van szükségem.
„A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.”
Elsőre talán nevetségesnek, hihetetlennek tűnik ez a törvény. Pedig igazából csak a valóságot fogalmazza meg. A sok őrsi gyűlés, csapatakció, tábor, a sok közös élmény hatására a cserkészet lassan egy második család lesz. Vagy megosztott első, ezt személye válogatja. Ha pillanatnyilag egyedül is sétálgatok, tudom, hogyha szükségem van tanácsra vagy vigaszra, fordulhatok szinte bármelyik cserkész ismerősömhöz, barátomhoz, és szerintem ők is tudják, hogy számíthatnak rám. Mert testvérek vagyunk. Nem vér szerint, pont ezért talán erősebb is ez a kötelék, mert nem kell hozzá indok, se kényszerítés. Ez egyszerűen így történt, törvénytől, vértől függetlenül. Ez inkább törvényszerűség csupán.
„A cserkész magával szemben szigorú, másokkal szemben gyengéd.”
Azt vettem észre, hogy az egyke, nem cserkész osztálytársaim fizetni akarnak, ha adok nekik valamit. Mondjuk egy kenyeret, ha éhesek. És, hogy sokkal könnyebben elítélnek másokat, a legkisebb hibádat is imádják az orrod alá dörgölni, mert a te hibáidtól ők jobbnak érzik magukat. Furcsa. Már az első kiscserkész őrsin, amelyen részt vettem, mindent be kellett raknunk a közösbe. Ez olyan természetes, nem? Megosztani az enyémet másokkal, mert ők az embertársaim, a testvéreim. A cserkésztörvények/törvényszerűségek egy láncot alkotnak, ha megfigyeled. Minden része összefügg. Ha testvérként tekintesz valakire, mindenedet megosztod vele. Ha segíteni akarsz, akkor enni adsz az éhezőnek. Ha segíteni akarsz, nem dörgölöd mások orra alá a hibáit, inkább azon gondolkodsz, hogyan lehetsz jobb, hogyan teheted szebbé ezt a világot.
„A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.”
A cserkész közel áll a természethez, hisz minden innen indul. Talán ettől is más egy cserkész. Ismeri a kezdetet. Megérzi egy tábortűz erejét, ismeri a szél hangját, az eső szépségét és pusztítását, a patak csobogását, a Hold hideg fényét, a Nap meleg égetését. A természet a világ szépségét vágja annak az arcába, aki hajlandó figyelni rá, mondjuk az éjjeli őrség során. A természet gyönyörű, és mindig történik benne valami. Miért legyünk elrontói? Miért tegyük tönkre azt, ami tökéletes? Miért ártsunk az állatoknak? Miért kéne mindig letépnünk minden virágot? Hogy lehet nem szeretni a természetet? Ha széppé akarod tenni a világot, tudnod kell, mi a szép.
Csak járj egyet te is. Mondjuk a parkban. Csatangolj az utcákon. Hallgasd a csendet. Gondold végig, hogy tényleg egyedül vagy-e. Hogy mennyire figyelsz másokra, mennyire ítéled el az embereket. Hogy mennyire ismered önmagad. Hogy mit jelent számodra a természet. Mert a cserkészet egy nagy önismeret, egy közös, vidám játék a szabadban.