2020. június 11.
- Anyai nagymamám zseniálisan főzött, a mai napig érzem a számban több, egyébként egyszerű vagy hagyományos ételének különleges állagát, ízét, amit sosem tudtam utánozni. Vagy csak nem próbáltam...
Részben, mert azt gondoltam, hogy ha a lányának – anyukámnak – sem sikerül például pontosan ugyanolyan túrógombócot csinálni, hát akkor aztán nekem biztosan nem fog menni. Részben pedig azért, mert a „how to”-ját sosem osztotta meg, illetve ha igen, olyan utasításokat kaptam, mint az „ennyi liszt kell bele, ezzel az edénnyel”.
Ráadásul, nemcsak a hagyományos ételeket csinálta olyan ízletesen, hogy a családi legendárium gyakran megemlékezik róla, hanem következő generációk előhírnökeként TV műsorokból kijegyzetelt ételeket is elkészített a saját átértelmezése szerint. Így készültek olyan zöldséges tészták és koleszterincsökkentő ételek, amelyeknek semmilyen előzménye nem volt a család női tagjainak gasztronómiai szokásaiban. Emlékeinkben a tény, hogy ennek hátterében egészségügyi változás állt, halványabb, mint az étel íze maga.
Sejtem, jelenség, hogy a nagymamám generációjának főzőtudománya a szakácskönyvek helyett a családi emlékezetben, esetleg elsőáldozáskor készült fényképeken marad az örökkévalóságnak.
A karantén alatt kicsit meguntam a saját főztömet, nagyon mást és máshogy főzök mint anyukám vagy a nagymamám, és elkezdtek hiányozni a hagyományos ételek. Mert bizony 12 féle olívaolaj és keleti fűszerek tömkelege áll a polcomon, de azt a bizonyos borsólevest vagy vadas marhát nem tudom elkészíteni. Mikor pizzát sütöttem, rájöttem, hogy én még életemben semmit nem sütöttem élesztővel, úgyhogy belevetettem magam az élesztős sütés kelesztőtáljába. Amikor elkértem anyutól a nagymamám híres „hanácke koláče” (túrós kalács szilvalekvárral – legalábbis nálunk) receptjét, anyu azt kérdezte, miért ezzel kezdem, hiszen ez elég nehéz. (Amúgy nem az.) A lakás egyik félreeső polcán pihenő dagasztógépet is sikerült használatba helyezni, amihez idén 11 éve nem nyúlt senki.
És sikerült! Csodálatos volt, megkelt, túrótól dagadó forró kalács rásült lekvárral a tetején. Hihetetlen örömmel fotóztam le, és küldtem el anyukámnak a képet, megjegyezve: mama most mennyire büszke lenne rám!