- Szép csillagos volt az este. Bogas az autó hátsó ülésén utazott.
Szép csillagos volt az este. Bogas az autó hátsó ülésén utazott. Fejét az ablaküvegnek támasztva nézte az eget. Egészen jól eligazodott a csillagképek között. Volt is erről egy könyve, amit már sokszor elolvasott. Bolygók, óriás- és vörös törpék (ezek mind csillagfajták), galaxisok, fekete lyukak – elég csak felnézni az égboltra, és mind ott van előttünk. Sok-sok fényévvel távolabb. Bogas épp a Cassiopeiat látta felbukkanni egy nagy domb mögül. Könnyen fel lehet ismerni, nagyon jellegzetes a formája, „W” alakú. Ez volt a kedvenc csillagképe. Mondta is mindig Tücsöknek, hogy hiába van a Kis-Göncölnek Sarkcsillaga, vagy az Orionnak szép öve, mind elbújhat mellette.
Ahogy elmerülve, szinte már tudományosan elemezte az épp szeme elé kerülő fénypontokat, arra lett figyelmes, hogy teste egyre könnyebb, már-már lebeg. Engedett kíváncsiságának, leengedte az ablaküveget, és huss, mint a villám, kirepült rajta. Egyenesen felfelé, a végtelen űrbe. Élvezte a lebegést, bár nagyon furcsának találta. Haját össze-vissza borzolta a sebesség szele. Sem hideget, sem meleget nem érzett, pedig már nagyon távol járt a talajtól. Kicsit aggódott, hogy mi lesz majd, ha kiér a légrétegből, jut-e elég oxigén a tüdejébe, ha egyáltalán jut néhány szusszanásnyi. Minden aggodalma alaptalan volt. Az űrben szinte friss volt a levegő. Vetett néhány galaktikus bukfencet, ezzel üdvözölve az elé táruló, felfoghatatlanul nagy teret, majd körbenézett. Jobbra tőle átláthatatlan volt a sötétség. Előtte, egészen közel, a Holdat látta furcsa alakú krátereivel. Balra pedig hatalmas fénnyel a Nap ragyogott. Rövid mérlegelés után úgy döntött, hogy a Hold felé veszi az irányt.
Bogas nehézségek nélkül landolt a Hold felszínén. Jól is esett neki, hogy talajt érez a lába alatt. Igaz, hogy ez a talaj végképp nem volt változatos. Legalábbis, ami a színeket illeti. Szürke, barna, szürkésbarna, fekete por, kövek és sziklák mindenütt. Némelyik szikla akkora volt, hogy szinte már hegynek is beillett. Nagyon sivár volt minden. Gondolatban ki is jelentette: még ha hinne is a földönkívüliekben, akkor sem gondolná, hogy itt, ezen a tájon bármi vagy bárki megélhet. De amint a gondolata végére ért, azt érezte, hogy valaki megfogja a vállát. Bogas ijedtében akkorát ugrott, hogy majdnem kiesett a cipőjéből. Gyorsan megfordult, hogy lássa ki lehetett az. A következő pillanatban már leesett állal, kimeredt szemekkel állt a furcsa lény előtt, aki pontosan ugyanúgy nézett ki, mint Zsemle! Vagyis mégsem volt pont ugyanolyan: sokkal magasabb és vékonyabb volt, bőre sápadt, halványsárga színű, haja majdnem olyan szürke, mint a Hold pora. Bogasnak még nem sikerült döbbenetéből felocsúdnia, mikor a holdbéli Zsemle megszólalt:
– Szifiafa Bofogofas! Hofogy vafagy? Tefetszifik ifitt afa Hofoldofon?
Bogas nagyon furcsa fejet vághatott, mert az ismeretlen ismerős megismételte a kérdést:
– Szifiafa Bofogofas! Hofogy vafagy? Tefetszifik ifitt afa Hofoldofon?
A fiú már sejtette, mi lehet a holdnyelv titka: minden szótaghoz egy másikat kapcsol, amelyben a magánhangzó ugyanaz, mint az előzőben, a mássalhangzó viszont minden esetben egy f betű. Lefordítva így szól: Szia Bogas! Hogy vagy? Tetszik itt a Holdon?
– Szifiafa Zsefemlefe! Nafagyofon fufurcsafa efez afa hefely. – válaszolta magabiztos holdnyelv tudással. Földi szavakkal ezt mondta: Szia Zsemle! Nagyon furcsa ez a hely.
Ekkor megjelent Tücsök és Nótás is. Ugyanolyan földöntúli kinézettel, mint Zsemle. Úgy tűnt, holdbéli őrstagjai pontosan annyira ismerik őt, mint az otthoniak, hiszen ők is nagy örömmel köszöntötték Bogast, majd kedélyes beszélgetésbe elegyedtek vele.
Mint azt később megtudta, a Holdon nem élnek túl sokan. Összesen hat kisebb település van elszórva a planétán, néhány kőből épült házzal, de a többség barlangokban lakik. Ezek biztonságosak, kényelmesek voltak. A fiúk is egy ilyen barlangot hívtak otthonuknak. Meg is hívták Bogast, hogy nézzen körül náluk, legyen a vendégük. Nem kellett sokat gyalogolniuk, hamar odaértek. Ajtó nem volt, emberméretű fekete lyuk tátongott a sziklafalon. Ez volt a bejárat. Odabent a padlótól a mennyezetig színes képek díszítették a falat. Hasonlóak voltak az ősember barlangrajzaihoz: mindegyiken veszélyesnek tűnő, hatalmas termetű és állkapcsú lény küzdött a Hold lakóival. Az itteniek Ősi Veszedelemnek nevezték. Bogas az esti tűznél rengeteg történetet hallott róla. Vendéglátói meséltek a felbukkanásáról, arról, hogy jóhiszeműen maguk közé fogadták, pusztításáról, mikor az összes élelmet elrabolva a Hold királya akart lenni, és csúfos bukásáról is. Összefogva sikerült a lényt legyőzniük. Ezt a harcot örökítették meg a barlang falán. Mikor a régi mondák végére értek, és a tűz lángjai is kialudtak, Zsemle egy követ adott át Bogasnak, rajta egy ábrával, az Ősi Veszedelemmel való küzdelemről. Majd figyelmeztette őt, hogy ne felejtse el az összefogás erejét. Mert együtt, közösségben a legnagyobb akadályt is sikerül legyőzni. Bogas megköszönte az ajándékot és a tanácsot, majd a követ nadrágja titkos zsebébe rejtette, oda, ahol a legnagyobb biztonságban tudta.
A következő pillanatban újra az autó hátsó ülésén találta magát. Megdörzsölte a szemét, és Akela mosolygós arcát látta.
– Hazaértél, álomszuszék – mondta a csapatparancsnok.
– Mificsofodafa? Vagyis micsoda? – kérdezte zavartan Bogas.
– Elaludtál az úton. Nem akartalak felébreszteni – felelte Akela. Bogas nem hitt a fülének. Hiszen egy perccel ezelőtt még a Holdon volt, hacsak nem…
– Az egészet csak álmodtam. Nem volt valóságos – motyogta alig hallhatóan maga elé. De amikor szobájába felérve a nadrágzsebébe nyúlt, egy festett követ talált benne…
Skrovan Boglárka
Kérdések:
Van kedvenc csillagképed? Ha igen, melyik az? Ha még nincs, ne bánkódj! Kérd meg az őrsvezetődet, hogy az őrsi gyűlésen beszéljetek a csillagokról. Mit gondoltok az összefogás erejéről? Ti is álmodtok néha furcsa dolgokat? Ha lehetőséget kapnátok rá, részt vennétek egy űrutazáson?