- Ragyogóan szép idő volt. Múlt héten szinte végig esett, nagy tócsákat és szomorú felhőket hagyva maga mögött. Így most kétszeresen is üdítő volt sütkérezni a nap melengető sugaraiban. Ravin sem tétovázott, sietett a kifeszített függőágy felé.
- Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. - mondta csüggedten.
Kényelmesen elhelyezkedett, lábát lomhán kilógatta a függőágyból. Unta már, hogy sokkal kevesebb jó dolog történik, mint rossz. Őrstagjaival, akik barátai és bizalmasai voltak, nagyon régen találkozott. Őrsiket sem tartottak a korlátozások miatt. Mintha ez nem lenne elég, Breki és Isro nagyon csúnyán összeveszett egy üzeneten, amit Breki írt. Isro szerint tapintatlan és számonkérő volt. Rosszul esett neki. Persze Breki mondta, hogy nem úgy értette, de két pillanat múlva már örök volt a harag. Ravin nem is értette a dolgot, most is homlokát ráncolva feküdt a kék, pihekönnyű vászon rejtekében.
– Hogyan lehet összeveszni azokkal, akiket szeretünk? - kérdezte magától. Egyikük pártjára sem állt, úgy érezte, hogy a vita, a neheztelés nem arról szól, hogy kinek van igaza. Mert ebben a helyzetben egyiküknek sincs. Vagy éppen mindkettőjüknek. Tudta, hogy ez nem mehet így tovább. Mindkét lány, Isro és Breki is fontos volt számára. Mikor gondolata végére ért, kipattant a függőágyból. Sietve belebújt cipőjébe, a gyorsaság kedvéért átmászott a kerítésen, szinte repülve haladt az utcákon. Akeláék háza körülbelül 15 perc sétára volt az otthonától, most hat alatt megtette. Bekopogott. Nem kellett sok idő, az ajtó sarkáig tárult, benne az ismerős alakkal. Akela volt, a csapat parancsnoka, s egyben a legnagyobb szív tulajdonosa is.
Ravin nem árulkodni ment, tanácsot kért attól, akiről azt gondolta, hogy képes átlátni a szitán és megérti a helyzetet.
- Olyan konok mindkettő! - sóhajtott. - Többet ér nekik a durcáskodás, mint a barátság? – tette fel a kérdést, közben hitetlenkedve széttárta karjait.
- Azt hiszem, nem erről van szó - mondta Akela. - Isro és Breki különböző módon látja a történteket – belenyúlt a zsebébe és egy ötvenforintost vett ki belőle. - Nézd ezt a pénzérmét. Az egyik felét odafordítom, hogy lásd, én pedig a másik felét nézem. Mindketten ugyanazt látjuk. Abban megegyezhetünk, hogy ezüstszínű. De míg én egy sólymot látok, te valami teljesen mást fogsz…
- Igen, én egy nagy ötvenest látok, meg a forint feliratot. - mondta Ravin.
- Most két választásunk van - kezdte Akela. - Az egyik: azt állítom, hogy ez egy érme, és egy sólymot ábrázol, amint a fatuskón álldogál. Persze, erre azt mondod majd, hogy igen, ez valóban egy érme, viszont nem sólyom, hanem az a bizonyos ötvenes felirat díszeleg rajta. Ezen a ponton, ha állításunkhoz mindketten ragaszkodunk, és kötjük az ebet a karóhoz, egy szempillantás alatt összerúghatjuk a port. Hiszen te is és én is meg vagyunk győződve arról, hogy igazunk van. De a teljes képnek csak egy részét látjuk, ismerjük. A másik lehetőség: megkérjük társunkat, hogy engedje megnézni mi az, amit ő lát az érmén. Isro és Breki esetében ez azt jelenti, hogy egyenként elmondják mit éreztek, hogyan érintette őket a helyzet. Brekit az üzenet megírása közben biztosan nem az vezérelte, hogy megbántsa azt, akit réges-rég barátjának tudhat, és Isro sem szántszándékkal érezte tapintatlannak. Gyanítom, hogy rosszkor, nem a legjobb hangulatban találta meg őt az a levél.
- Akkor most mi legyen, mit tegyek Akela?- kérdezte Ravin.
- Kérd meg őket, hogy mondják el egymásnak, milyen érzések voltak bennük akkor, amikor összevesztek, s most milyenek kavarognak bennük – válaszolta a parancsnok. – Azt hiszem erre hajlandóak lesznek. Breki mesélje el miért fogalmazott máshogy, mint ahogy azt megszoktuk tőle, Isro pedig beszéljen arról, hogy akkor, mikor megkapta az üzenetet, milyen volt a napja, történt-e vele valami más, ami miatt szomorú lehetett.
Hazafelé tartva Ravin már nem sietett. Pontosan tizenöt percébe telt otthona kapujához érnie. Az úton Akela szavai, a pénzérme tanulsága, és azok a kérdések jártak a fejében, amiket két barátjának szeretne feltenni: „Breki, milyen volt a kedved amikor a levelet írtad? Mit szerettél volna elmondani, üzenni vele? Isro, mit éreztél akkor, amikor elolvastad? Mi miatt volt számodra bántó és tapintatlan?”
Ravin lesült a függőágyban. Két nap múlva hámlani kezdett a bőre, pontosan akkor, mikor Isro és Breki egy nehéz, de eredményes beszélgetés után levetette a sértődöttség ólomnehéz páncélját.
Volt már olyan, hogy összevesztél az egyik cserkésztestvéreddel? Ha igen, mi volt az oka? Hogyan sikerült kibékülnötök?
Szerinted miért fontos a másik nézőpontjának, érzéseinek megismerése és megértése?