A Nagyszalóki-csúcs (Slavkovský štít)

Mikor ezeket a sorokat olvassátok, már december lesz, ennek ellenére én most egy érdekes nyári túrával örvendeztetlek meg titeket. A Magas-Tátra harmadik jelzett turistaúton elérhető csúcsa. A tengerszinttől számítva 2452 méter magas. A hegység egyik keleti irányba futó gerincének legmagasabb csúcsa. Északi oldalán a Nagy-Tarpataki-völgy(Velká studená dolina), délen pedig a Felkai-völgy(Velická dolina) öleli körbe. 

Túránkat a tátracsorbai autokempingből kezdtük busszal Csorbatóra és onnan vonattal tovább Ótátrafüredre. Innen indultunk meg végül gyalog aztán szép napo

s időben a tarajkai fogaskerekű vonalának bal oldalán a kék jelzésen ,,a Hegyre”. Hátizsákunkban most 2-3 liter vízen kívül egy kis elemózsia is lapult, mert a túra egész vonalán sajnos egy árva menedékház sincs megbújva, ahol az éhes turista csillapíthatná éhségét egy jó kis ,,kapusztnyicá”-val vagy ,,parené buchti”-val. Szóval az elmaradhatatlan csúcscsoki mellett rejtőzött mindenki zsákjában egy kis hazai kolbász vagy füstölt sajt, miegymás. Így vágtunk neki a felfelémenetnek. 

Az elején még elég sokan meneteltünk felfelé, de miután kereszteztük a piros jelzést turistatársaink egy része ezen folytatta tovább vándorútját Tarajka(Hrebienok) felé. Maga a piros jelzés a Magisztrálé, másként Felső-turistaút(Tatranská magistrála), ami egy rész kivételével gyalogúton viszi végig a tátrai vándort a hegység oldalában. De folytassuk utunkat. A kereszteződésnél egy öreg bácsira lettünk figyelmesek, aki serényen jegyzetelt valamit. Nem értettük, de aztán pár nap múlva a hírekből kiderült, hogy turistaszámlálás volt. Innen már gyérebb volt a forgalom, de még az út 2/3-a előttünk állt. 

A magas délceg fenyőfákat felváltották a sűrű törpefenyők, az út is egyre szűkebb és sziklásabb lett, de hát ezen nincs mit csodálkozni, már 1400 méterrel a tengerszint felett járunk. Felfele araszolva a hegyoldalon aztán elérjük a gerincet, ahol egy kis magaslatról most már átlátunk az északi oldalra is. Megpillantjuk a Nagy-Tarpataki-völgyet és a benne a hosszú-tavi menedékház(Zbojnácka chata) felé kígyózó turistautat. Innentől már a gerincen fogunk lélegzetelállító szerpentineken felkanyarogni uticélunkhoz. A terep nagyon cseles, minden általunk látott csúcsnak már örülünk, hogy ő már az, de mindegyik után jön egy újabb. Már a törpefenyők is elhagyják a tájat. Magunkra maradunk a sziklarengeteggel.

Egyszercsak megvárt utitársakat kapunk, felhők lepik el a hegyet, és szürkévé és nyirkossá varázsolják a nyári napot. De nem csüggedünk, kitartóan másszuk meg a soron következő bérceket. Picit a szél is feltámad, de annyira sajnos nem, hogy messzire röpítse a társunkká szegődött fellegeket. A levegő viszont már 10 fok körülire hűlt. Ilyenkor járnak pórul a magashegyi időjárásra nem felkészült turisták, akik nem készítettek be pár pulóvert, még ha augusztus elejét is írunk. Egy termetesebb orom mellett haladunk, térképünk szerint az már a csúcsunk előcsúcsa, a Királyorr (Slavkovský nos) az ő 2273 méterével. 

Még kb. 500 méter, és fent vagyunk. Az utat már alig látjuk a törmelékben, de végre megpillantjuk a keresztet. Megfáradva huppanunk le a kemény sziklákra. Pár pillantra még a felhők megkegyelmeznek, és készíthetünk pár csúcsfotót. A rövid ebéd után jöhet a csúcscsoki, aztán szedjük is a sátorfánkat, mert nem szeretnénk bőrig ázni. Kipipáltunk egy újabb tátrai kétezrest, de van még pár, visszatérünk.

Számokban: 14, km, 1581 m fel, 1581 m le