- „Nem tudjuk eltörölni a szenvedést, nem tudjuk megváltoztatni, ami történt - de dönthetünk úgy, hogy megtaláljuk az ajándékot az életünkben. Még a sebet is megtanulhatjuk értékelni”
„Amíg nem vagyunk rá készen, nem változunk. Néha egy nehéz körülmény kényszerít rá, hogy szembenézzünk valamivel, ami nem működik, és valami mást próbáljunk helyette. Néha olyan hangossá és kitartóvá válik a belső fájdalom vagy a kielégítetlen vágyódás, hogy egy percig sem hagyhatjuk már figyelmen kívül. De a készenlét nem kívülről jön, és se siettetni, sem erőltetni nem lehet. Akkor vagy készen, amikor készen vagy, amikor valami elmozdul belül és eldöntöd: Mostanáig ezt csináltam. Most valami másba kezdek.”
Edith Eva Egert A döntés című könyve által ismerhettük meg 2017-ben. Milliók zárták a szívükbe a kassai születésű, zsidó származású asszonyt, aki a második világháború idején, tizenhat évesen Auschwitzban megélte a poklok poklát, majd túlélőként az Egyesült Államokba emigrált és ott családot alapított, elvégezte a pszichológiát és klinikai szakpszichológusként még a kilencvenes éveiben is aktív szakmai életet él. A döntésben megmutatta, hogyan válhat erőforrássá a múltunk. A választás a miénk: a szabadságot választjuk és megéljük a jelent, vagy a múlt bűntudatának, esetleg a jövő aggodalmainak börtönében rekedünk.
Aki olvasta A döntést, valószínűleg nem tudja (majd) megállni, hogy ne vegye a kezébe Edith következő könyvét. Világszerte több ezer ember írt Dr. Edie (így szólítják a páciensei), hogy elmondják neki, hogyan mozgatta meg őket A döntés, hogyan inspirálta őket arra, hogy szembenézzenek saját múltjukkal, és próbálják meg gyógyítani fájdalmukat. Sokan kérték tőle, hogy írjon egy másik, „hogyan kell” könyvet, adjon egy gyakorlati útmutatást ahhoz a gyógyításhoz, amit a maga életében és pszichológusként a kliensekkel végzett. Az ajándék épp ez a könyv. Gyakorlati útmutatót ad, mely gyengéden arra buzdít, hogy változtassunk azokon a gondolatainkon és viselkedésünkön, amelyek a múlthoz bilincselnek.
A könyv borítóján lévő kulcsnak fontos szimbolikája van:
„a legkártékonyabb börtön a saját tudatunkban van, de a kulcs a zsebünkben. Bármekkora is a szenvedésünk, bármilyen erősek a rácsok, lehetőség van kitörni, bármi tart is fogva.”
Edith Eva Eger kifejti, hogy a legrosszabb börtön, amit átélt, nem az a börtön, amelybe a nácik ültették, hanem az, amelyet saját magának teremtett, a saját fejében lévő börtön. Az ajándékban tizenkét fejezeten át a tudat egy-egy ismert börtönét tárja fel: az áldozatlét, az elkerülés, az önfeladás, a titkok, a bűntudat és szégyen, a gyász, a merevség, a neheztelés, a félelem, az ítélkezés, a reménytelenség és a meg nem bocsátás börtönét. A leírásokat saját életéből, valamint a klinikai munkájából vett történetekkel illusztrálja. Feltünteti azokat az eszközöket, módszereket, amelyek segítségével ő vagy kliensei megbírkóztak ezekkel az egyetemes kihívásokkal. A végén átnyújtja a megoldás kulcsát, amely segít az adott börtönből való szabadulásban. A kulcsok fejezetenként három gyakorlatot jelentenek, amelyeket egy baráttal vagy terapeutával való beszélgetés során is meg lehet csinálni, vagy vezethetjük magunknak írásban, naplószerűen.
Tévedés ne essék, a könyv nem csak olyan embereknek szól, akik valamilyen komoly traumán estek át. Mindannyiunknak megvan a maga keresztje, melyet nem mérhetünk másokéhoz. Erre Dr. Edie is figyelmeztet: ne hasonlítsuk össze egymás szenvedését, átélt traumáit, nehézségeit. Nem akar mércét állítani, amely szerint esetleg a saját traumánk, szenvedésünk az övé mellett eltörpül. Egyúttal tehát azt sem szeretné sugallni, hogy ha ő túltette magát a haláltáboron, megannyi szenvedésen, akkor nekünk miért nem megy.
„A szenvedés egyetemes. De az áldozatlét döntés kérdése.”
- írja az 1. fejezetben, amely az áldozatlét börtönéről szól. Visszaköszönnek gondolatai A döntésből, amelyek szerint az áldozatok azt kérdezik:
„Miért én?”
a túlélők pedig:
„És most?”.
Tehát mit tudok kezdeni most, ebben a pillanatban, ill. a jövőben? Dr. Edie arra szeretne rámutatni, hogy mindannyian találhatunk erőt és szabadságot még a legnehezebb körülményekben is.
Ebben segíthet minket például érzelmeink megélése. Nem a rossz érzéseké, ugyanis nincsenek jó vagy rossz érzések, egyszerűen csak érzések vannak. Dr. Edie azt mondja, okosabban tesszük, ha nem próbáljuk meg lebeszélni az embereket az érzéseikről, vagy felvidítani őket. Jobb, ha meghagyjuk az érzéseiket, és csak a közelükben maradunk, meghallgatjuk, támogatjuk őket.
„Ami kijön belőlünk, attól nem leszünk betegek: ami bent marad, attól igen.”
A gyógyulás útjára akkor léphetünk, ha nem nyomjuk el az érzéseinket, ha hagyjuk, hogy átjárjanak - megéljük őket, és ha eljön az ideje, elengedjük őket.
A kulcsok, amelyek a börtönökből szabadítanak, igazán sokfélék. Apró lépésekkel megtanulhatjuk, hogyan próbáljuk a túlzott önkritikát önmagunk megértésére és szeretetére átfordítani, hogy így őszinte szeretettel tudjunk embertársaink felé fordulni. Gyakorolhatjuk érzelmeink megélését, kapcsolatainkban az elfogadást és megértést, levetkőzhetjük az ítélkezést.
Szakszavaktól mentes, egyszerű és könnyed kommunikációs nyelvezetének, valamint őszinte optimizmusának köszönhetően Dr. Edie javaslatai teljesen megvalósíthatónak tűnnek. Újra és újra felcsillantják a reményt, hogy mindig van hogyan. Ahogy Dr. Edie édesanyja mondta:
„Senki nem veheti el tőled, amit a fejedbe raksz.”
„Nem tudjuk eltörölni a szenvedést, nem tudjuk megváltoztatni, ami történt - de dönthetünk úgy, hogy megtaláljuk az ajándékot az életünkben. Még a sebet is megtanulhatjuk értékelni”