- Elmúlt a karácsony, az Új év, elérkezett annak az ideje, amikor az adományozás megvalósításáról mesélünk hatalmas örömmel. Ez is egy olyan történet lesz.
Egy előző cikkünkben olvashattatok arról, hogy milyen szervezeteknek tudtok adományokat felajánlani. Elmúlt a karácsony, az Új év, elérkezett annak az ideje, amikor az adományozás megvalósításáról mesélünk hatalmas örömmel. Ez is egy olyan történet lesz.
Főszerepben a frissen alakult rover őrs Kürtről, vagyis a Burkolt Kiwi Kolibrik. (Ne is mondd, külön élmény roverekkel őrsi nevet választani, de ez egy másik történet.) A kürti őrsöknél többnyire az a szokás, hogy minden szeptember elején az őrs együtt tervezi meg a közös cserkészévet. Felírjuk a vágyainkat, programötleteket, amelyeket már régóta ki akarunk próbálni, betervezzük a kalandokat, túrákat, élményeket. A Burkolt Kiwi Kolibrik is épp az év első őrsijén voltak, ültek a nagy flipchart papír felett, és kis cetlikre írták a terveiket, amiket aztán együtt megszavaztunk, és felragasztottunk az évtervező lapra. Kategóriákra osztottuk őket: voltak egyéni élmények, közösek, extrém ötletek, csapatépítők, más őrssel való programok, kirándulások és – ami a cikk témáját illetően a legfontosabb – önkéntes programok. Hiszen 14+ korú fiatalokkal, akik erejük teljében vannak, természetesen nem hagyhattuk ki ezt a kategóriát sem. Érdekes volt arra buzdítani őket, hogy gondolkozzanak el, együtt milyen jó dolgokat vihetnénk véghez. Gondolkozzanak a jóról, önzetlenségről. Bár azt érzékeltem, hogy ez a kategória nem annyira hatja meg őket, gyorsan túl akarnak lenni rajta, azért a fejükben így is megszülettek a gondolatok a jóról, és ez már siker. Szóba kerültek a fizikai munkával járó önkénteskedések – szemétszedés, kapufestés, ültetés… - de valamiért ez nem annyira tetszett nekik. (Nahát, a tizenévesek nem akarnak dolgozni?!) Aztán jöttek az idős emberek segítése, gyermekotthonok látogatása, ezek viszont a járványügyi helyzet miatt nem tűntek megvalósíthatónak. Végül megtaláltuk a tökéletes megoldást! A nagy bevásárlóközpontok mintájára készítsünk mi is élelmiszer gyűjtő dobozt! Nem kell hozzá folyamatos személyes kontaktus, nem jár nagyon megterhelő fizikai munkával, mégis nagyon hasznos és rengeteg embernek tudnánk vele segíteni. Tökéletes rovereknek való önkéntes program. Felkerült a nagy flipchart lapra a többi – roverek számára valóban izgalmas – program mellé, az őrsvezetők pedig elégedetten dőltek hátra a székükben.
Teltek a hónapok, elérkezett a december, ami mindig úgy tele van, mindenki rohan, ajándékot vásárol, vizsgázik, stb. A nagy sietésben, bár kicsit késve, de megtartottuk az első megbeszélést a doboz ügyéről. Kialakultak a fókuszcsoportok: ki készíti, ki reklámozza, ki viszi, ki hozza. Mindenki úgy állt hozzá, hogy oké, ez is meglesz, aztán jó lesz. Asztalos nagypapa és apuka segítségének köszönhetően egy gyönyörű doboz készült el. A lányok nekiestek a díszítésének, szlogen kitalálásnak, plakát készítésnek – persze az erre szánt idő szinte elenyészőnek számított a rengeteg mesélnivaló mellett, hiszen olyan régen találkoztunk, mindenkiről mindent tudni kell! A feladat oroszlánrésze is közben folyt a háttérben – keressünk olyan szervezetet, akiknek végül fel tudjuk ajánlani az összegyűlt adományt. A hívások percei szinte egyenesen arányosak voltak a kiküldött e-mailek számával, mert bármennyire is könnyűnek tűnt eleinte, nem volt az. Ezzel párhuzamosan a faluban is körbeérdeklődtünk, van-e olyan család, akiknek vihetünk majd egy doboznyi élelmiszert. Lassan végül minden kialakult. Beszéltünk a Jednota nagyfőnökével, aki áldását adta rá, hogy elhelyezzük a dobozt az üzletben, Csémi Szilárd ajánlásával sikerült felvenni a kapcsolatot a komáromi katolikus plébániával, akik egész évben fogadnak adományokat, illetve egy rászoruló családot is „találtunk” a faluban, akiknek valóban jól jött volna a segítség. Karácsony előtt másfél héttel pedig kikerült a doboz, kikerült a plakát, megíródtak a posztok a közösségi oldalakra, sőt, még a „rozhlas”-ból is kiabálták, hogy szeretettel várjuk az adományokat. És vártunk.
Aztán jöttek a hírek:
„Telik a doboz!” „Betelt a doboz, üríteni kellett!” „Újra betelt, már hátul a raktárban gyűlnek az élelmiszerek”. „Van nálam egy teljesen új paplan, nem fér a dobozba, elvihetem?” „Van egy horgolt pokrócom, szívesen felajánlom!”.
És gyűltek és gyűltek a finom ételek, a higiéniai termékek és a puha takarók. Akárhányszor a Jednotába jártunk, mindig új, kedves történeteket meséltek az elárusítónők, amelyek a doboz körül történtek. Mint például az, hogy egy kisfiú, akinek alig volt pár centje, úgy kapargatta ki a zsebéből, két leárazott, 16 centes cukorkát vett, majd egyiket fizetés után bedobta a dobozba. Mikor az elárusítónő megdicsérte őt, csak annyit mondott:
„Nagyon rossz lehet, hogy valaki nem tud magának egy cukorkát sem venni. Én adok neki egyet.”
Telt a doboz, és vele együtt teltek a szívek is. Januárban elérkezett a szállítás ideje. Telepakoltunk 6 dobozt és sok-sok táskát, majd belegóztuk őket az autóba és indultunk a családhoz, utána pedig Komáromba. Mindenhol szeretettel fogadtak minket és bár a fiatalok kicsit feszengtek, mégis mindegyiken láttam a meglepetést:
Hát ennyi? Ilyen könnyű jót tenni? Mennyire jó érzés…
Hazafelé, sötétben, egy benzinkút parkolójában a szűk, emberekkel teli autóban furaszagú gyorskaját tömtünk magunkba és nevettünk. Felszabadultan, könnyen, mert mindenki azt érezte, jót tettünk, és megérdemeljük ezt! Bizony meg.
A doboz most üres. Várja az újabb küldetését, ami biztosan elérkezik egyhamar. Nem akarunk újra karácsonyig várni, hiszen az embereknek egész évben szükségük van a segítségre. Ez lesz a Burkolt Kiwi Kolibrik kincsesládája, amelyet évente többször is elhelyezünk, és a dobozzal együtt megtelítjük fiatal szíveinket is. Hiszen milyen könnyű is ez.