- Ezt a cikket mindenkinek ajánlom, aki éppen az első tábora előtt áll, és azoknak is, akik szeretnek nevetve visszagondolni a néha-néha már siralmas szituációkra.
Szerintem nem csak velem fordult elő az első táborom előtt, hogy álmodoztam arról, mennyire csodálatos és főleg zökkenőmentes lesz az előttem álló tíz nap. Most is pontosan emlékszem, hogy milyen reményeim fűződtek az egészhez, valamint az is az eszembe vésődött, hogy mekkorát koppantam számos alkalommal. Ezt a cikket mindenkinek ajánlom, aki éppen az első tábora előtt áll, és azoknak is, akik szeretnek nevetve visszagondolni a néha-néha már siralmas szituációkra.
Először is az egyik legnagyobb dilemmáról szeretnék ejteni pár szót, ami nem más, mint a csomagolás. Azt hinnénk, hogy az alapján, ami a tábor előtti napon történik - a hátizsák behúzása valahogy kétemberes munkává alakul át -, egyszerűen lehetetlen lesz a tizedik napon másfél órán belül megejteni egy komplett bepakolást anélkül, hogy közben meg ne kerüljön minket egy-két sírógörcs. Nos, ez általában nem így működik, helyette a táskánkat annyira könnyen behúzzuk, hogy az már egyszerűen gyanús, és azon kezdünk el pánikolni, hogy mégis hol bújhatnak meg azok a képzeletbeli dolgok, amik nem kerültek be a csomagunkba.
Haladjunk tovább, mivel a következő téma a sátrunk tisztántartása. Jelenleg nem arról beszélek, hogy mennyi sár és fűszál kerül a sátorponyvánkra az első három nap folyamán, hanem inkább azokról a bizonyos fogadalmakról, amik szerint mindig mindent rendben fogunk tartani és sosem lesz káosz. Ezek általában úgy zajlanak le, hogy az első pár napban mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legtisztábban és átláthatóbban tudjunk berendezkedni a sátorba az őrsünkkel, és hogy ez így is maradjon. Viszont valahogy mindig elérkezik az a pont, amikor a nagy sietség közepette már nem reális az ötlet. Remélem, nem csak én figyeltem már meg azt a furcsa jelenséget, amikor a sátor elejében párokban sorakozó bakancsok valahogy elhagyják a nekik kijelölt helyet, és mindenhol vannak, csak ott nem, ahol lenniük kéne. Szerencsére naponta van sátorszemle, ami olyan motivációt ad a rendrakásra, hogy a sátor minden nap legalább egy fél óra erejéig úgy néz ki, mint amikor első nap megérkeztünk.
A tábori zuhanyzást mindenkinek legalább egyszer ki kéne próbálnia, legalábbis az én véleményem szerint. Nagyon jól esik és megkönnyebbülést ad, de vannak dolgok, amikről nem sokszor esik szó. Ilyen a zuhanysátor felé vezető út is. Fejben már ott vagyunk, de a valóságban igenis elválaszt minket pár dolog. Az én esetemben volt ez már sártenger, csúszós kövekkel teli patak, egy egész rét és még sorolhatnám. Nem feltétlenül kellemes gumipapucsban, flip-flopban, esetleg mezítláb végigmenni ezen az úton, kezünkben a lavórral, ami vagy mindennel (is) meg van pakolva, vagy tele van öntve meleg vízzel és vállunkon az elengedhetetlen törülközővel. Ha pedig ez mind nem lenne elég, nemcsak elmenni kell a zuhánysátorhoz, de vissza is kell onnan jönni. Mindennek ellenére a táborok legjobb részei közé így is a zuhanyzás tartozik, mivel annál az érzésnél nincsen felemelőbb, amikor már az elfeledettnek hitt tisztaságérzet visszatér hozzánk.
Az utolsó téma, amit érintenék, az maga a tábor időtartama. Gondolom mind átestünk már azon, hogy azt gondoltuk, hogy a tíz nap sok idő, hogy mégis hogy fogjuk kibírni az egészet távol a családunktól, barátainktól, kedvenc otthoni tevékenységeink nélkül. Azonban arra is hamar rá kellett ébrednünk, hogy nem nagyon van időnk a honvágyunkra gondolni. Érdekes emberekkel hozott minket össze a sors, új barátokra tettünk szert, és már-már azt kívánjuk, hogy bárcsak húsz nap lenne a tíz helyett, hogy több időt tölthessünk együtt és jobban megismerhessük egymást. Egy táborban igazán jól meg lehet ismerni valakit, mivel mindig egy helyen vagyunk, ugyanazokkal az emberekkel, mindenféle külső hatás nélkül. Ez már csak így megy. Ezért van az, hogy egy viszonylag rövidebb időn belül közelebb tudunk kerülni egymáshoz, mint azt a való életben tennénk – és ezért is nehezebb aztán elbúcsúzni egymástól. Mert már van, ami összeköt.
Remélem mindenki talált ebben a cikkben kedvére valót, mivel én nagyon jól éreztem magam az előbb említett dolgokra visszagondolva. A cserkésztáborok koronázzák meg a cserkészévet, és azok tesznek pontot arra a bizonyos i betűre, amit szeptemberben kezdünk el felírni egy képzeletbeli táblára. Mindenkinek előre is kellemes táborozást kívánok!