2018. április 19.
- Rita képzőművész. Vagyis pontosítva: múzeumpedagógus, intermédia művész, festőművész és tanár is. Együtt dolgoztunk a Ludwig Múzeumban, sokat tanultam tőle, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Az egyik legjobb barátom. Rita nem találkozott korábban cserkészettel, én szoktam neki mesélni róla.
18 évesen nem teljesen gondoltam bele, mivel jár az, ha Budapestre költözöm: itt hagyom a fogorvost és a fodrászt (kardinális kérdés), nem tudok részt venni csapatrendezvényeken, és olyan közegben kell/szükséges/lehet szociálizálódnom, ami egészen más mint az, amiből jövök. Pont emiatt hátrányban éreztem magam sok évig.
Amikor elkezdtem a Ludwig Múzeumban dolgozni, kisebb nyomásként éltem meg, hogy beilleszkedjek az ottani közegbe. A kortárs képzőművészet szoros kapcsolatban van a közélettel, így aztán, ha hitelesen akartam beszélni kortárs témákról, amelyek megjelentek a művekkel kapcsolatban, felkészültnek kellett lennem. De nem tudtam képben lenni képzőművészeti, tudományos, gazdasági, politikai, szociológiai stb. témákban egyszerre, behatóan, és nem is erre volt szükség. Azt kellett megtanulnom, hogyan alakítsak ki interaktív diskurzust műtárgyak és emberek között, olyan módon, hogy az mindkét fél számára izgalmas legyen. Ehhez két dolog nagyon segített: egy, én egy kíváncsi ember vagyok, kettő, hogy közösségben nőttem fel.
Meg kellett tanulnom kérdezni. Megismerni azt, amit a másik gondol, anélkül, hogy tényeket osztanék meg, vagy épp a véleményemet. Kérdésekre szükség van minden korosztály esetében, de egy nagy adag szociális érzékenységre is, hogy panaszkodó nyugdíjasokkal, alkohol és drogproblémával küzdő hajléktalanokkal vagy csak egyszerűen kedvetlen végzős gimnazistákkal beszélgessek. Rita ezt zseniálisan csinálja. A képzőművész máshogy gondolkodik mint a könyvelő, a pék, a jogász vagy az orvos. És a művészek nagyon jók a kérdések feltevésében.
Nem csak arra volt szükség, hogy megtanuljak kérdezni, hanem arra is, hogy megtanuljak hallgatni. Történeteket, sérelmeket, véleményeket, művészettel és nem művészettel kapcsolatos gondolatokat is. Így nyíltak meg az emberek a foglalkozások során.
A közvetlenség, a szociális érzékenység a családomból és a cserkészetből ered. Az, hogy közösségben nőttem fel, hatalmas előnyt jelentett az életem legnagyobb részében.
Nagyjából 8 éves korom óta cserkészkedem, tehát nem tudom felmérni, hogy pontosan melyik képességemet hozom ebből a közegből, de sejtem, hogy a gyakorlatiasságom, a tudatosságom és az alkalmazkodó képességem, az innen IS ered. Ezekért nagyon hálás vagyok, mert nemcsak abban segítenek, hogy szuper táborkaput építsünk és jól szórakozzunk a tábortűz mellett, hanem abban is, hogy pl. engem válasszanak egy munkainterjú során.
Rita mindig nevet azon, ha zebrán megyünk át, azt mondja, na, itt a cserkészvezető Viki. Kicsit előbbre megyek, kilépek az autó elé, és egy határozott mozdulattal kiteszem a kezem, megköszönve, hogy megállt. Ez ismerős, ugye?