Kis-Viszoká (Vychodná Vysoká 2429 m), a harmadszorra meghódított csúcs

Vlačuha Krisztián | 2024. november 17.
Úti célunk egy kétezer méter feletti csúcs volt, amit már eddig kétszer próbáltunk meghódítani, de az időjárás keresztülhúzta a számításainkat.

Idén nyáron ismét a Magas-Tátrában kolbászoltunk. Úti célunk egy kétezer méter feletti csúcs volt, amit már eddig kétszer próbáltunk meghódítani, de az időjárás keresztülhúzta a számításainkat. Először a Hosszú-tavi menedékháztól fordultunk vissza eső miatt, másodszor pedig a csúcs alatt vezető útról nem tértünk le, és nem haladtunk tovább szintén az eső miatt. Idén megadta magát a hegy.

Maga a csúcs a Felkai-völgy (Velická-dolina) és a Nagy-Tar-pataki-völgy (Velká studená-dolina) végében található Divoká veza által közrefogott gerinc legmagasabb pontja. 

Jobbra a Nagy-Tarpataki-völgy
(forrás: Csuka)

Túránk kiindulópontja újra a tátracsorbai autóskemping, ahonnan a Csorba-tói fogaskerekűvel, majd vonattal jutottunk el Tátraszéplakig (Tatranská polianka). Reggel 7 órai indulással elég gyorsan elértük a zöld jelzést. Innen a Felkai-völgyön nekiiramodtunk a hegynek, bár ez még a könnyebbik része volt. Az aszfaltutat többször is keresztezve alig 4 kilométer után értük el az elágazást, ahol a sárga jelzés is becsatlakozott mellénk. Innen már csak pár száz méter, és elértünk a Sziléziai-házhoz, amely nem egy egyszerű menedékház, hiszen a hegyi szálloda kategóriába tartozik. Persze itt is van kialakítva kisebb éttermi rész a hozzánk hasonló turistáknak. Tervbe is vettük, hogy ha túléljük a csúcstámadást, visszafelé betérünk. Lőttünk pár fényképet a házról és a gyönyörű Felkai-tóról, melynek hátterében a Gerlechfalvi-csúcs tömbje magasodik. 

Kilátás a Lengyel-nyeregből
(forrás: Csuka)

Folytatva utunk a zöld jelzésen egyre jobban kezdtek elmaradozni a magasabb tűlevelű fák, és kezdték átvenni helyüket a törpefenyők. A táj is egyre sziklásabbá vált, és egyre jobban kezdett beszűkülni a völgy két égig érő fala. A jobb oldali falon még mászókat is láttunk, ahogy pici hangyák módjára araszoltak felfelé a meredek sziklafalon. Elérve a Hosszú-tavat (Dlhé pleso) már a törpefenyők és el-elmaradtak. Érdekesség, hogy a szomszéd völgyben is találunk egy ilyen nevű tavat, melyről a Hosszú-tavi menedékház (Zbojnícka chata) kapta a nevét. Innentől kezdve már a völgy oldalában vezet az út. Néha sziklát mászva, néha pedig már előre kiépített láncokba kapaszkodva érjük el a Lengyel-nyerget (Poľský hrebeň, 2200 m). Innen aztán a zöld jelzésről egy időre letérünk, hogy folytassuk túránkat a hőn áhított csúcsra, a Kis-Viszokára. Most következett csak a igazán technikás mászós rész. Maga ez a szakasz nem hosszú és szintben sem sok, de nekünk nagyon tetszett. Fél óra alatt fenn is termettünk a csúcson. A kitátás magával ragadó volt. Félelmetes volt látni egyszerre mindkét völgyet és ezek óriási meredek falait.

A völgyekbe lenézve, mintha egy makettasztal tárult volna elénk. Haraptunk egy ki elemózsiát, körbefényképeztük a tájat, és

A csúcsról
(forrás: Csuka)

indultunk is lefelé, mert a távolban már láttuk gyülekezni a felszálló párából kialakult fellegeket. Nem akartunk elázni. A visszafelé vezető út már ismerős volt, hisz nem körtúrát mentünk, hanem ugyanarra ereszkedtünk lefelé. A Sziléziai háznál még megejtettünk egy kis pihenőt, hiszen a szokásos káposztaleves és kofola nélkül a tátrai túra mit sem ér. A zöldön lecsorogva a hegyről aztán vonatoztunk még egyet Tátracsorbáig, és egy tíz perces séta után fáradtan, de elégedetten rúgtuk le magunkról a túrabakancsot. Idén sikerült. Köszi, Kis-Viszoká, az élményt, és hogy nem áztunk el!

táv: 16,3 km

fel: 1 428 m

le:  1 428 m