Rima-Sajó evezés

Ahoy cserkészek!

2023. május 20-án, egy szombati napon, gyönyörű napsütéses időben, 4 vízicserkész vágott neki a 2023-as Rima-Sajó vízitúrának. Kurucz Keve, Szabó Bandi, Szőllősy Dóri és jómagam. Ennél szebb időt nem is kívánhattunk volna magunknak, hisz a hőmérő higanyszála egészen 28 °C-ig kúszott fel a nap folyamán, s bár az UV-B sugárzás magas értéket ért el, felkészültünk erre is a megfelelő védelemmel. Mire felkészültünk a vízreszállásra, bizony az idő 11:30-at mutatott, de ha nincs kísérő autó, az bizony azzal jár, hogy az autókkal sakkozni kell. Az egyik autót elvittük a célállomásra, Velkenyére, a másik pedig a kiindulási ponton maradt, Feleden.

A táv, ami ránk várt, mintegy 22 km volt, a feledi közúti hídtól egészen a Rima-Sajó összefolyásig, ami Velkenyétől még kb. 1 km, pár száz méterre a szlovák-magyar határtól. A Rima folyó vízállása, ami az év 10 hónapjában vízitúrára általában nem alkalmas, most igencsak kedvező volt. Rimaszombatnál a Rima 116 cm-es volt (nap közben csupán 2 centimétert apadt), Velkenyénél viszont 124 cm volt az indulásunk időpontjában, érkezésünkkor meg 120 cm. Mikor életemben először túráztam a Rimán, a vízállás 70 cm volt Rimaszombatnál, most viszont majd fél méterrel magasabb volt a vízállás, ennek megfelelően a víz is sokkal sebesebb volt, 4-5 km/h, ami elég gyorsnak számít. Ez a jövőre nézve egy nagyon fontos tapasztalat, hisz a Rimán nem csak a minimális vízmagasságot kell majd figyelembe vennünk, hanem egy maximális, még járható vízmagasságot is, mert május 20-án talán kicsit sok is volt a víz. Esős időszak előzte meg a vízitúránkat, s bár a túra előtti három napban már nem esett, május 17-én, Nyústán még 1. fokú árvízveszély volt, bár igen rövid ideig. Talán felelőtlenségnek tűnik, hogy ilyen vízállás mellett vágtunk neki a túrának, de tudtam, hogy teljesíthető a kitűzött cél. Talán Borka Dávid kommentje fedi legjobban a valóságot, aki azt írta, hogy „igen vagányak vagytok".

Útitársaim persze nem voltak teljesen tisztában azzal, mi vár rájuk, bátran és mély meggyőződéssel vágtak neki a vízi útnak, hogy „márpedig ezt ma simán teljesíteni fogjuk". Azért nem volt teljesen sétagalopp. A Rima egy munkásfolyó, olyan értelemben, hogy főleg Simonyitől lefelé nagyon sok zúgó van rajta, az ötödik után már abba is hagytuk számolni, mert sorban jöttek egymás után a zúgók, és csak arra figyeltünk, mikor halljuk meg a következő zúgónak a hangját. Keve az elején kifejezetten élvezte a hullámokat,melyek a zúgókat kísérték, a túra vége felé a lelkesedése teljesen eltűnt.

Miután rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy legyek én a kormányos, mivel már lapátoltam ezen a folyón, 11:30-kor nekivágtunk az útnak. A kezdeti nyugodt víz után jött a kalandos rész, melyen megszámlálhatatlan zúgó volt, némely kanyarban, némelyik után torlasszal, nagy hullámokkal, olyanokkal, hogy nem ritkán harmadáig telt meg a túrakenu vízzel. Ilyenkor, ha lehetett, megálltunk kimerni a vizet, mert a sok víz ingataggá tette a kenut. Volt olyan hely is a Rimán, ahol keresztben a folyón egy kidőlt fa állta utunkat, s épp annyi hely volt a folyó közepén egy helyen, ahol meggörbült a fa törzse, hogy nyakunkat behúzva épp hogy átfértünk alatta. Sok helyütt a folyó fölé belógó ágakat kellett kerülgetnünk, s egy helyütt olyan torlasz állta utunkat, hogy ki kellett emelnünk a kenut, s áthúzni a parton, majd jó 60 méterrel odébb újra vízre rakni, hogy folytatni tudjuk utunkat. No, itt töltöttük el az ebédünket, s az ebéddel együtt bő egy órát töltöttünk el itt. Keve itt kérdezte meg tőlem: „Balázs, te mindig ilyen túrákat szervezel?" A válaszom csak ennyi lehetett: „A Rima egy munkásfolyó."

Sokat kellett güriznünk, kemény menet volt, nem az a nyugodt vízen csónakázás típusú túra volt. S a Rima megkövetelte tőlünk a legnagyobb odafigyelést. S bár mindegyik zúgónak maximálisan odafigyelve lendültünk neki, mégiscsak sikerült háromszor beborulnunk. Az elsőnél egy belógó ágat kellett kikerülnünk egy zúgó után, s nem láttam, hogy mögötte még egy fa van, s a víz rávitt, megbilentett, s már fürödtünk is. Itt készült  a mosolygós videónk, poénnak vettük, s a 11 °C-os víz sem szegte jókedvünket. A második borulás is egy zúgó után volt. A hullámokon megbillentünk, a kenu kétharmadáig telement vízzel, s rettentően ingataggá vált, s bár erősen próbáltunk tartani az egyensúly még vagy 20-30 méteren keresztül, végül a kenu beborult, másodszor is. A harmadik borulás volt a legkellemetlenebb, mert egy zúgó után (hol máshol?) megbillentünk, s az erős sodrás még vagy 200 métert vitt minket lefelé a folyó. Hiába ért le itt-ott a lábunk, az erős sodrásban egyszerűen nem bírtuk megállítani a kenut, s inkább hagytuk magunkat sodortatni a folyóval, felfeküdve a vízre, mint egy úszó fatörzs. Nem volt teljesen vicces a helyzet, mivel Dóri lába beszorult a kenura kötözött kötelek közé, s egy darabig nem tudta kiszabadítani a lábát. Úgy 200 méter után, aztán egy nyugodtabb helyen, bár nagyon meredek partszakaszon, de megállítottuk a kenut, kiborítottuk belőle a vizet, s mentünk tovább.

Ekkor látszott már a többieken, hogy többször már nem szeretnének fürödni, megfizettük a Rimának már a tanulópénzt. Bár mindig mondtam, hogy bármikor befejezhetjük a túrát, de társaim rendíthetetlenek voltak, hogy végigcsinálják a túrát.

Mérhetetlenül büszke vagyok Dórira (aki a nap mentését mutatta be, mert megmentett minket egy negyedik borulástól), Bandira és Kevére, mert végigcsinálták velem ezt a Rima-Sajó túrát. Tűrték a hideg vizet, a három borulást, a sok munkát, a gürizést, és egészen a végéig mosoly volt az arcukon. Le a kalappal előttetek, megmutattátok, hogy igazi vízicserkészek vagytok, SPARTANOK! A Rima egy munkásfolyó, a Rima egy vadregényes folyó, a Rima egy adrenalinnal teli folyó. Én ilyennek szeretem, és csak remélni merem, hogy cserkésztestvéreimben is csak szép emlékeket hagyott.

Mindenesetre a túra után átbeszéltük a dolgokat, mit lehetett volna másképp csinálni, hol követtünk el hibákat, mire kell a jövőben jobban odafigyelni, s ezeket a tanulságokat biztosra veszem, hogy a többiek is kamatoztatni fogják, mint vízitúra vezetők, vagy kormányosok. Ez egy nagyon-nagyon jó tapasztalat volt mindannyiuk számára, legalább is én így érzem.

Már az autó tetejére felpakolt kenuval jöttünk visszafelé a Sajó torkolatól, hát kivel nem találkozunk szembejövet, Ferencz Pistivel, egy régi jó barátommal, akivel több kenutúrán is voltam. Azt mondja, látott minket a facebookon, hogy kijöttünk kenuzni a Rimára, s hát lejött mikent megnézni egy négykerekűn, hátha találkozik velünk. „Ti őrültek vagytok. Lejöttetek ezen a vízen?" Hát igen, talán kicsit sok volt a víz, de olyan ritka az ilyen alkalom, mikor az amúgy a zúgókon kiálló kövek még a kenuk fenekét sem súrolták, úgy jöttünk át minden akadályon, mintha nem is lennének sziklák a folyómederben.

Igazad van, Borka Dávid. Ez egy vagány dolog volt, talán túlontúl is. De megérte! A legközelebbi túrám már nyugodtabb lesz, ezt megígérhetem!

Ahoy! Jó munkát!