Spitzbergák, az Északi-sark kapujában

Éghajlata tundra, ami azt jelenti, hogy fák, sőt még bokrok sincsenek a szigeten, csak mohák, zuzmók és fűfélék. A meleg évszakban a hőmérséklet akár 6-8 C°-ra is felmelegedhet. Területének 60 százaléka gleccser, és 9 hónapig hó borítja a tájat. Aszfaltút csak a településeken van, ezért fő közlekedési eszköz a motoros szán. Nyáron hómentes időszakban sokféle madárfaj népesíti be a partvidéket, egyik leggyakoribb a sarki csér és a furcsa alakú lunda. A környék vizeiben találkozhatunk bálnával és fókával is. A hely különlegessége még, hogy egy régi egyezmény alapján Magyarországnak halászati és bányászati joga van a területen és a környező vizekben. Itt található még a nemzetközi magbank, ahol a világ élelmiszernövényeinek magjait őrzik -18 C°-ra lefagyasztva, esetleges globális katasztrófák esetére. Egy kommunikációs központ működik még a település mellett, amelynek látványa egy űrsétát idéz.

Mint tapasztalt táborozók, természetesen földünk legészakibb kempingjében vertünk tanyát, vagyis inkább sátrat. A táborlakók összetétele elég színes volt, angolok, lengyelek, franciák, csehek, németek és magyarok. 

Voltak, akik a sziget körbevitorlázását tűzték ki célul, és voltak akik tengeri kajakkal vetették bele magukat az öblökkel és földnyelvekkel csipkézett partvidék felderítésébe. 

Mi a szárazföldi túrázás mellett döntöttünk, mert innen akár többnapos túrákat lehet tenni a környéken. Ezek hosszúsága attól függ, ki hány napra való élelmet tud magával vinni. Az ivóvízzel nincs gond, mivel lépten-nyomon olvadékpatakok keresztezik utunk, és mi lenne tisztább, mint a Spitzbergák jege. A településeken kívül kötelező a fegyver viselése a helyi fő ragadozó, a jegesmedve miatt. A majd 100 km hosszú hegyeken, völgyeken és gleccsereken áthaladó gyalogtúránk során mi is minden éjszaka bérelt puskával, két óránként váltakozva őriztük a táborhelyünket. 

Fejlámpára nagy szükségünk nem volt, mivel ezen az északi földdarabon nyáron a Nap 4 hónapig nem bukik a horizont alá. Az alvással ennek ellenére nem volt gondunk, elég kimerítő 15-20 km-t ,,sétálni” egy sátort, hálózsákot, meleg ruhát és 5 napi élelmet tartalmazó csomaggal a hátunkon. Arra is volt példa, hogy egy mélyebb gleccserpatakon átkelve a bakancs, zokni és a nadrág felkerült a hátizsákra és mezítláb gázoltunk át a 0 fokos combig érő 20 méter széles víztömegen. Végül a szerencsénk úgy hozta, hogy sem jegesmedvével, de még egy lélekkel sem találkoztunk. Igazi csapatépítő tréning volt a javából! Az egyedüli élőlény, ami utunkba akadt az alacsony termetű svalbardi rénszarvas volt (Svalbard a sziget norvég neve). Ezek viszont, mint amik még soha nem láttak embert (ami lehetséges), 10-15 méterre közelítettek meg és méregettek, mintha egy állatkertben mi lennénk a rács túloldalán. 

E sok-sok élmény után aztán kicsit szomorúan, de feltöltődve szálltunk repülőre és tértünk haza, vissza a nagybetűs civilizációba.