- Szenteste. Az ajándékok körül ülünk a családommal, gumicukrot eszünk a fáról, tömény boldogságillat van. / A nagymamám ajtaja előtt állunk, minden gyerek hosszan megnyomta már a csengőt, rázendítünk a „Mennyből az angyal-ra”, mama mosolyogva nyit ajtót.
Jóllakottan állunk a sötétben mamám udvarán, a csillagszórókkal bajlódunk, hirtelen mind meggyullad, fénnyel rajzolunk. / Gitárral a hátamon sétálok, megérkezek a hideg templomba, csillog és ragyog minden, „jászolban a szalmán sehol sincsen ágy”.
Mikor éjféli misére megyek, mindig azt látom magam előtt, ahogy József és Mária a hidegben közelednek az istálló felé, ahol megszületik a Megváltó. Ezzel a tudattal lépek be éjfél előtt a templomba, és várom Őt. Az év legcsodálatosabb miséje a számomra.
Az éjféli mise szokása még a 4. században alakult ki, mikor Betlehemben összegyűltek a szent jászol darabjai körül, és megünnepelték Jézus születését. Az 500-as években ez a jászol átkerült Rómába, ahol folytatták a szokást, és bekerült egyházunk szertartásai közé.
Örömteli időpont volt ez azóta minden évben, hiszen beteljesedett a csoda, megszületett a Megváltó, ezért az évszázadok során számos vidám hagyomány szegődött a mise mellé. A legismertebb természetesen a betlehemezés, amit sok helyen össze is kötöttek a misével. A szertartáson csak akkor gyulladtak meg a fények, mikor a pásztorjátékban megszületett a kis Jézus, ezzel is szimbolizálva azt, hogy a Mmegváltó világosságot hoz a számunkra. Milyen meghitt lehetett az éjsötét templom! És persze valamilyen szinten ijesztő is, de ez is hozzá tartozik a mise múltjához. Mivel az éjféli időpont mindig is misztikusnak hatott, sok furcsa hiedelem is kialakult a szertartás körül.
A legnépszerűbb talán a Luca széke, amelyre felállva éjfélkor megláthatjuk, kik is a falu boszorkányai. Volt, hogy gatyamadzagot húztak ki a szenteltvíztartó elé, hogy abban essenek el a boszik miséről kifelé jövet. Sok helyen nem is mertek bemenni a templomba éjfél előtt, úgy tartották, akkor van a mise a gonosz lelkeknek.
Inkább a pásztorokat figyelték, akik ostort csattogtattak, lövöldöztek, nagy zajt csaptak, sőt, egyes helyeken a mise alatt is jártak a templom körül, hogy elkergessék a gonosz szellemeket. A titokzatos időpontot igyekeztek még titokzatosabbá tenni a vidám kedvű fiatal legények: tintát öntöttek a szenteltvíz-tartóba, az imák alatt észrevétlenül összekötötték a lányok haját, és bónuszként diót, morzsát potyogtattak a karzatról a gyanútlan hívők nyakába.
A múlt századokban az emberek úgy tartották, az éjféli harangszóra megnyílnak a titkok, feltárul a jövő, megszólalnak az állatok, beteljesednek a vágyak. Talán ezért is voltak nagyon közkedveltek a házasságjövendölések, szerelmi babonák. A hajadon lányok mézet kentek titokban a kiszemelt fiú ruhájára, hogy az epekedjen utánuk, vagy vesszőt döntöttek a templom oldalának, és akinek elvitték a mise végére, az biztos férjhez ment a következő évben. A férjek neveinek megjövendölése még az én kamaszkoromban is népszerű volt – ilyentájt gombócba tettük a fiúneveket, és amelyik először feljött a víz felszínére, azt hittük férjünknek. Kár, hogy már nem emlékszem rá, ki volt az enyém.
Az éjféli mise minden tekintetben varázslatos, Jézus örök születésének ünneplése. Az újjászületés szimbólumának bohókás hagyományai csak még szebbé és vidámabbá teszik. Számomra nincs ennél hangulatosabb szertartás a világon. Kiskoromban többnyire minden misét untam, ezt sosem. (Bár sokat dobtak rajta a nénik vicces usankái és bundái, és persze alig vártam, hogy mise után szaladjak megnézni a Betlehemet.) Tömve volt a templom, bármilyen ítéletidő is lehetett odakint. Most is ugyanilyen örömmel járok, de már csak alig néhány embernek szól az ének a „kórisról”. Minden alkalommal fáj, hogy az emberek nem vágynak erre a varázsra, ami Szentestén éjfélkor vár minket a templomban. Aztán megszólal a csengő, és már csak Vele törődöm.
Forrás: https://bpromantikaja.blog.hu/, https://www.arcanum.hu/, https://felvidek.ma/