- A karácsony éppen elég türelmet próbáló időszak a maga grandiózusságával, amit csak tetéz egy-egy nehezen kezelhető rokon, barát, ismerős. Nem megyek messzire, a saját rokoni körömben látott mintákból szemezgetek, és próbálok tippet adni, hogyan érdemes kezelni a nehéz helyzeteket.
„Mire ez a nagy felhajtás?!”
A legtöbb családban akad valaki, aki fennhangon emlegeti, milyen álszent dolog karácsonykor eljátszani a tökéletességet, a szeretetteliséget. Ő az, aki feleslegesnek tartja az ajándékozást, a fát, de még az együttlétet is. Akinek túl sok a fény a fán, túl hangosak a gyerekek, és túlságosan mákos a begli is.
Ha vitába bocsátkozunk ezekkel az emberekkel, szinte biztos, hogy alul maradunk. Nem érdemes a meggyőzésükkel próbálkozni, helyette inkább megértéssel forduljunk feléjük, és próbáljunk az együttlétre fókuszálni az ünnep helyett. Tegyünk úgy, mintha egy átlagos nap lenne a karácsony is.
„Mindennek tökéletesnek kell lenni!”
A karácsony maga a gyönyör az irányításmániások számára, amíg a pontosan megkomponált sorrendben és módon zajlanak az események. Ez azonban, lássuk be, ritkán van így, Murphy pedig ugrásra készen leselkedik a kulcslyukon.
A legjobb, amit tehetünk, ha rendszeres és részletekre kiterjedő, pozitív visszajelzést adunk az illetőnek. Például, hogy remek összhangban van a karácsonyfa a ház többi dekorációjával, a mézeskalács igazán omlós lett, meghitt hangulatot varázsol az összeválogatott playlist, stb. Ezek az emberek elismerésre vágynak, és személyes kudarcként élik meg, ha valami balul sül el, éppen ezért legyünk támogatóak és segítőkészek.
„És mikor jön a baba?”
Társai a „Mikor is fejezed be az egyetemet?”, „Hol is dolgozol?”, „Kényelmes még a mama-hotel?”, és még sorolhatnánk. A kellemetlen kérdések kimeríthetetlen tárházához személyes bejárata van ezeknek az embereknek, akik passzív agressziójukkal fájó sebeket tudnak ejteni az ünnep miatt amúgy is labilis lelkünkön.
Fontos, hogy lássuk, az illető érdeklődése őszinte-e, csak rosszul csomagolt és empátiamentes, vagy valóban a piszkálódás a célja. Az első esetben van értelme megjegyezni, hogy rosszul esik a negatív attitűd, és elmagyarázni a miértek mögött megbúvó okokat. A második esetben érdemes az elkerülés technikáját választani, ha nem akarjuk az ünnepet mindenki számára felejthetetlen élménnyé tenni, a szó negatív értelmében. A hergelés helyett tereljük semleges témákra a beszélgetést, ami nem okoz egyik félnek sem kellemetlenséget.
„Miért nem eszel még? Ezért főztem?”
A mártír személyiségek fürdenek a végeláthatatlan feladatokban, és nem kérnek segítséget, mert azzal úgy éreznék, kudarcot vallottak. Az ünnepek kiváló lehetőséget nyújtanak számukra, hiszen már egy héttel karácsony előtt, éjszakába nyúlóan egy kisebb hadsereg számára elegendő ételt süthetnek-főzhetnek meg, hogy aztán 24-én a család ámulatától pihegve elmondhassák, “Semmiség volt az egész!”.
Gondolkozzatok azon, mit lehet ezekkel az emberekkel kezdeni, mert nekem még nem sikerült rájönnöm. A tapasztalatom, hogy ha megkapják az áhított dicséretet, akkor a következő alkalommal még korábban kelnek, még többet sütnek és még több áldozatot hoznak. Ha viszont nem kapnak dicséretet, hálátlannak gondolják a családot, ami aztán az „ünnepi” hangulatukra is rányomja a bélyegét. Amíg pedig ezt meg nem fejtjük, az egyetlen megküzdési stratégiám a tiszteletteljes degeszre evés.