- Meghirdették a 2023-as K-med USA tanulmányi ösztöndíjat, amelynek jelentkezési határideje február 1.
Kiscserkész tanya, philadephiai és new yorki élmények, clevelandi Cserkésznap
A chicagói ámuldozás és a washingtoni kultúrsokk után elindultunk a várva várt kiscserkész tanyázásra. Mármint Árpád nevében nem beszélhetek, de én már igazán vágytam egy kis mesére, varázslatra, boszorkányokra és beszélő békákra. A VK-ban mindig nagyon feltöltött, ha a kisvilág gyerkőceihez mentem misenéniskedni, tagadhatatlan KCSŐV vagyok. Nekem szükségem van a gyerekekkel való játékra, énekre, mosolyaikra, szeretetükre, bolondságukra. Épp ezért nagyon vártam már a kiscserkész tanyát.
Maga a tábor egy csodálatos helyen, a pennsylvaniai Magyar Tanyán volt. Szinte felfoghatatlan értékű hely volt számomra. 1961-ben alakult meg ez a közösség, főleg 56´-os emigránsok jóvoltából. Rengeteg élettörténetet hallgattam meg a nyár során, sokan meséltek arról, milyen volt akkoriban az amerikai magyarok élete, hogyan fejlődött, hogyan nőtte ki magát egy ilyen nagy közösséggé. Ez a hely volt az egyik keleti központja, ide mindig hazaértek. Magyar programokat tartottak, bálokat, sütögetéseket, lakodalmakat, szülinapokat. Csodálatos múltja van, az ide érkező magyar embert pedig hatalmas magyar szeretettel fogadják, mindegy hol él most, mindegy hogy idegen vagy ismerős. Eszti nővére, Pigniczky Réka dokumentumfilm rendező, több filmet is készített az amerikai magyarságról. (Mindegyik magával ragadó, szívből ajánlom!) Ő használta azt a kifejezést az itt élő magyar emberek élete - ami az egyik filmjének címe is -, hogy inkubátor. Az ideköltözött magyarok mélyen kapcsolódtak egymáshoz, és úgy élték meg magyarságukat Amerikában, mintha egy inkubátorban élnének. Néhányan olyannyira ragaszkodtak a magyar kultúrához, barátaikhoz, a nyelvhez, hogy nem is tanulták meg rendesen az angolt. Hiszen ha nem akartad, nem volt muszáj: találtál magyar fodrászt, magyar üzletet, magyar villanyszerelőt. Olyan életet éltek/élnek idekint a magyar emberek, amelyet - bármennyi történetet is hallgatok végig -, nem tudok felfogni, megérteni. Magával ragadó az amerikai magyarság történelme. És ezt mind éreztem ott, a Magyar Tanyán. Eszembe jutottak Réka filmjének képsorai, vagy az a rengeteg, sokszor szívszorító családi történet, és mellette láttam a régi fotókat, ahogy él a magyarság a tanyán, és ez egyszerűen varázslatos volt.
Ebbe a csoda-környezetbe érkeztünk meg mi, és mellettünk kb. 25 kiscserkész és 15 vezető. Érdekes tapasztalat, hogy ugyanúgy, ahogy a mintatáborokba, ide is “egyénenként” jöttek a cserkészek. Tehát nem őrsök jelentkeznek, hanem külön a gyerekek, és ott alakulnak ki az őrsök. Ez azt jelenti, hogy az őrsvezető is sokszor egy “idegen” cserkész. Ilyenkor még nagyobb aktualitása van az első nap ismerkedős fázisainak. Árpi is beállt egy őrs élére, mivel sajnos kevesebb őrsvezető érkezett, én pedig a törzsben kaptam helyet. Itt már a vezetők nagy részét ismertük az eddigi nyári élményeknek köszönhetően, sőt, sok ismerős gyerek is volt a táborozók közt.
A Tanya nagy előnye, hogy egy szép nagy kinti medencével rendelkezik, ami ezekben a forró augusztusi napokban szinte megváltás volt. Emellett van nagy tó közepén szökőkúttal, erdős rész, egy kinti misehely szép oltárra, vendégházak, és természetesen egy büfé, ahol az igazi magyar ételek készülnek.
A programban pedig volt minden, ami csak kellhet egy kiscserkésznek: dalolás, játék, kézműveskedés, bábozás, meseerdő, beszélő béka, legifjabb testvér, boszorkány, menyasszony, tűzijáték és még varázslatosan színes lánggal égő tábortűz is (idén itthon is beszerzek ilyen tűzfestő port, nagyon menő!).
A tábor időpontja egybeesett az augusztus 20-i Szent István ünneppel, ezért egy kisebb műsorral készültek a gyerekek, amit a környéken élő magyar közönség nagyon hálásan fogadott. Számomra ez is felemelő volt, hiszen idehaza, ha látunk egy néptáncoló, népdalt éneklő gyerekcsoportot, akkor udvariasan megtapsoljuk őket, viszont itt láttam az idős, magyar néniken és bácsikon, hogy nekik sokkal több ez ennél. Szinte sugárzott az arcuk az ismerős dallamok hallatán. Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy sokkal jobban értékelhetnénk itthon is ezeket a dolgokat.
A tábor sikeresen zárult. a legifjabb testvér elnyerte a gyönyörűszép királylányt és természetesen a fele királyságot is. Mi pedig végig néztük, ahogy lassan kiürül a tanya, még egy éjszakát maradtunk két barátunkkal. Hiszen nagy terveink voltak: az egy órányira lévő Philadelphiában Harry Potter kiállítás volt! Dani volt olyan kedves, hogy - bár ő ezt tagadja - de szinte csak miattunk visszaautózott New Jersey-ből, hogy el tudjon vinni a kiállításra, majd haza Líviáékhoz. Szóval egy szakadó esős, hosszan bezélgetős, beázott sátorban éjszakázós este után nekiindultunk a városnak. Nem sokat néztünk meg, még azt a Rocky lépcsőt sem láttam, amin Stalone szaladgált - nem estem letargiába emiatt, nem láttam a filmet -, mivel hogy az élet kicsit megtréfálta ezt a városnézésünket. Egy rövid séta után beléptünk Harry Potter varázslatos világába, ami csodálatos volt, de kiérve azt láttuk, hogy időközben Dani autóját is eltüntették valakik a parkolóhelyről, benne minden cuccunkkal. Ehhez valószínűleg nem varázspálcát, hanem csak egy vontató autót használtak, de nem voltunk boldogok tőle, tekintve, hogy Miklós gépe nemsokára indult Floridába. Kalandos uberezések és taxizások során, míg az autót kerestük, legalább megnéztük a várost. Végül Miklós táska nélkül indult neki a reptérnek - milyen szerencse, hogy most már elég egy telefon és egy személyi az utazáshoz -, mi pedig sok idő után megtaláltuk Clarise-t - Dani így hívja az autóját - és haza jutottunk újra Líviáékhoz.
Utolsó napjainkat töltöttünk náluk, de minden percét szerettük! Nagyokat medencéztünk, volt egy fergeteges barbecue parti, voltunk Szent István-napi ünnepségen a garfieldi cserkészekkel, ahol lángost sütöttünk, és a legjobb, hogy belefért még két new yorki nap! Nem is akármilyenek! Csillának, akitől kaptam a szépséges illusztrált Harry Potter könyvet még a nyár elején említettem, mennyire szeretném látni a Broadway-en az Elátkozott gyermek c. darabot. Még akkor mondta, hogy majd nézegeti a jegyeket, hátha talál nekünk rá. Én ezt a sok-sok élmény során tisztességesen elfelejtettem, ezért szinte levegőt sem kaptam, mikor írta, hogy bár a Harry Potter darabra nem talált, de kapott ingyen jegyeket a Wicked-re nekünk. Fel sem tudtam fogni, hogy láthatom a Broadway-en ezt az egyik leghíresebb színdarabot. Olyannyira kultusz darab, hogy csak egyetlenegy színház játssza, de 15 éve úgy, hogy abban a színházban semmi más darabot nem játszanak, csak a Wicked-et, azt is minden este teltháznak. Délutánra érkeztünk a városba, még belefért egy kitérő a két emeletes Harry Potter boltba (naná!), és egy kis séta a High Line-on, ami egy parkosított sétaútvonal egy régi, mannhatteni magasvasút sínpályáján kialakítva. A színdarab pedig egyszerűen csodálatos volt. Tömény profizmus, csodálatos énekhang, brilliáns effektek. Arra gondoltam, hogy én egy ilyen után már hiába megyek el egy mezei színházba, semmi nem tudja ezt felülmúlni. A Wicked révületemből végül az éjszakai Time Square billentett ki, ami egy villódzó őrület volt, mégis kihagyhatatlan élmény.
Az utolsó new yorki utunkon a MET volt a fő cél, utána pedig tettünk egy napsütéses búcsúsétát a Central Parkban. Nekem ez a város sosem volt a bakancslistámon, sőt, Észak-Amerika sem, mégis azt érzem, hogy ezt a New Yorkot igenis megéri megtapasztalni egyszer az életben. Keserédes volt a búcsú, de megszépítette, hogy egy zenész a kedvenc Bob Dylan dalomat játszotta el a végén.
Líviáéktól is nehéz volt elbúcsúzni, hiszen csodálatos vendéglátók voltak. Sőt, nem is éreztem magam náluk vendégnek, sokkal inkább családtagnak. A 2023-as K-med ösztöndíjasoknak ők lesznek a mentorai, szóval szóljatok, ha indultok, szeretnék ajándékot küldeni nekik! :)
Hosszú éjszakai buszozással jutottunk el Clevelandbe, ahol az utolsó cserkésztöltetű program várt minket: a híres clevelandi Cserkésznap! Újra bekuckóztunk a Pigniczky-Szentkirályi házba, ami teljesen megtelt! Erre az akcióra rengeteg cserkész jön, és ilyenkor a legtöbb clevelandi magyar cserkész háza hotellé alakul át, ahol nagy vacsorák, nagy beszélgetések, földön alvások, tábortüzezések és előbulik előzik meg a másnapi cserkésznapot. Szóval másnap több autóba fértünk csak be, hogy eljussunk a Német parkba, ahol magyar cserkésznapot szerveztünk Észak-Amerikában. Multikulturális élmény!
Annyit hallottam róla, de sosem tudtam összerakni a fejemben, milyen is ez az egész, végül pedig teljesen felülmúlta minden elképzelésemet. Ez az esemény is méltó múltra tekint vissza, hiszen most volt a 66. Cserkésznap, ami annyit jelent, hogy 56-ban volt az első! Nagyon nagy kultusza van nemcsak a magyarok, de a közelben élő amerikaiak körében is. Egy ideig a regisztrációnál segédkeztem, ahol meglepve tapasztaltam, hogy rengeteg angol nyelvű ember jár ide. Sőt, igazából a vendégek nagy része amerikai volt. Vannak olyanok is, akik csak a magyar ételért jönnek, de sokan visszatérő vendégek. Több 1000 ember vesz részt minden cserkésznapon, és bár a mostanin szakadt az eső, még így is 1900 résztvetős lett az esemény. Amerika minden részéről érkeznek ide magyar cserkészek, így itt is rengeteg ismerőssel találkoztunk. Ez számukra egy nyárzáró is, itt még újra összegyűlnek, aztán legközelebb sokan már csak jövő nyáron találkoznak Fillmore-ban. Az eső ellenére is rengeteg nívós magyar program volt: sok néptánc, táncház, népzene, magyar ételek, magyar pálinkák, magyar kézműves termékek, magyar slágeres diszkó. A nap végén pedig mindig van két házibuli - egy a 20 éven felettieknek, egy a fiatalabbaknak, ez természetesen már nem tartozik bele a Cserkésznap hivatalos programtervébe :)
Ezekkel a szuper, felfokozott hangulatú programokkal pedig véget ért amerikai kalandunk. Már másnap visszaindultunk New Jersey-be, aztán pedig repülőre ültünk, és csordultig tele szívvel hazaértünk. Az élmények pedig még máig feldolgozás alatt vannak bennem. Sosem vágytam Észak-Amerikába, és most is azt érzem, hogy nem nőtt a szívemhez az ország. De az emberek! Az emberek, barátok, akiket ott megismertem, értük bármikor visszamennék. Azóta néhányukkal idehaza is tudtam találkozni, bálozni, túrázni, szilveszterezni, úgy érzem olyan erős kötelékek alakultak ki, amelyekért egész életemben hálás leszek. Az, hogy kiszakadtam az itteni cserkészkörnyezetből, egy hatalmas ajtót nyitott meg előttem mind a civil, mind a cserkész létemben. Ez a két és fél hónap olyannyira tömény volt szociális, pszichikai és lelki téren is, amely egész életem során kísérni fog.
És köszönhetően a lustaságomnak, amiért ez az utolsó cikk majdnem fél évvel a visszatérésem után kerül megjelenésnek, meg tudom ragadni az alkalmat, hogy Téged is biztassalak arra, indulj neki ennek az útnak. Meghirdették a 2023-as K-med USA tanulmányi ösztöndíjat, amelynek jelentkezési határideje február 1. (ha nem győzöd határidőig, ne csüggedj, talán utána is még beleférsz). Bár idén nálunk is NAGY élmények készülődnek a nagytábor által, mégis szeretnélek biztatni, hogyha az életed úgy alakul, jelentkezz. Ha nem idén, akkor jövőre. Nem tudom átadni Neked azt az élményt, amelyet átéltem, bármennyire is szeretném, de bízom benne, hogy az erről írt cikkekből legalább egy kis része átérződik annak, mennyire csodálatos nyarat kaptam ennek az ösztöndíjnak hála.
Én pedig terveim szerint 2024-ben visszatérek majd a Jubileuimi nagytáborba Fillmore-ba. Reméljük, sikerül. Hiányoznak a szentjánosbogaraim.
-
5
