- Odett huszonhét évesen már színes munkapalettát tudhat maga mögött: az egyetem alatt hoszteszkedett, tanulmányai befejezése után rendezvényszervezőként dolgozott, az egyetem előtt, közben és után különböző szinteken modellkedett, jelenleg pedig légiutas-kísérőként dolgozik.
Hogyan indult a modellkarriered? Mikortól volt ez az álmod, ha az volt, és hogy sikerült valóra váltani?
A modellkedés sosem volt az álmom. Egyszer megkérdezett egy szolnoki lány, aki szépségversenyekre járt, hogy volna-e kedvem elmenni egy versenyre. Azt hiszem, hogy 15 éves lehettem, és kb. 100 lányból a harmadik lettem. Utána kezdődött el ez az egész.
Milyen változásokat hozott az életedben a modellkedés?
Kétfelé tudom választani a modellkarrierem, ami miatt szomorú is vagyok, meg nem is: az egyetem előtti és utáni időszak. Tizenkilenc évesen az első olaszországi utam után nem fogadtam el egy sanghaji lehetőséget, hanem az egyetemet választottam. Az egyetem alatt otthon modellkedtem. Az egyik szemem sír, mert hamarabb is mehettem volna külföldre, de mivel nem mentem, kicsúsztam az időből, mivel 25 évesen már „idős voltam”. Viszont van egy diplomám, aminek nagyon örülök, és hat évvel később kijutottam Sanghajba.
Hogy néz ki egy modell élete, mik a pozitívumai ennek a munkának?
Ha modellkedni szeretnénk, itthon kell jelentkezni modellügynökséghez, aki megszervezi a külföldi utat, és felelősséget is vállal. Általában 1-3 hónapig terjedő időszakra kaptam szerződést kinti ügynökséghez. Mindig modellszálláson laktam ilyenkor, néha két lánnyal, néha tizenkettővel. Ázsiában például közösen mentünk reggelente autóval castingra, de Milánóban egyedül kellett mennem. Általában pár napra rá kaptam a hírt, hogy kiválasztottak-e vagy sem. Casting nélkül is kaptam munkát, de ritkábban. Amikor pedig letelt a szerződés, pár hétre hazamentem, majd mentem a következő országba.
Budapesten jó kapcsolataik vannak az ügynökségeknek. A siker titka sok mindentől függ: mennyire kedvel a kinti ügynökség; mennyire vagy „commercial”, ami azt jelenti, hogy formásabb vagy szép arccal; mennyire vagy „fashion”, azaz nagyon vékony, nagyon magas, és lehet, hogy az arcodban van valami különlegesség: szeplős vagy, rés van a fogaid között vagy elállnak a füleid – ezekkel jobban kitűnsz a többiek közül.
A magyar médiából és a köztudatból árad egy téves képzet a modellkedésről. Azok a magyar „plasztik” sztárok, akiket modelleknek neveznek itthon, nagyon messze állnak a valódi minőségi szakmától. Valamint, egyáltalán nem veszélyes utazni, hacsak valaki nem magának keresi a bajt. A külföldi és a magyar ügynökség is vigyáz a lányokra. Aki pedig nem megfelelően viselkedik, őt hazaküldik.
Van negatív oldala is a modellkedésnek?
A jövés-menést nagyon nehéz párkapcsolattal, családdal vagy barátokkal összeegyeztetni. Akik pedig a barátaid lettek az utak során, velük csak online tudod tartani a kapcsolatot. Emiatt elég nehéz mindig mindenhonnan elbúcsúzni és elköszönni. Amikor megkérdezték tőlem, hogy hol élek, azt válaszoltam, hogy a bőröndömben, mert tényleg egyszer itt, egyszer ott voltam. A másik negatívuma, hogy hiába vagyok genetikailag vékony, sosem voltam elég vékony azokhoz a méretekhez, amelyeket ők elvártak, csak akkor, ha nagyon erős diétát tartottam és rendszeresen edzőterembe jártam. Ez pedig teljesen felborította a szervezetem. Van az a pont, amikor már az egészséged fontosabbnak érzed, de mindig arra gondoltam, hogy cserébe én ezzel fizetek azért, hogy szép, távoli helyekre is ellátogathassak. Igazából mindig is az utazás volt a motivációm, ez volt számomra a modellkedés legnagyobb pozitívuma is. Eljuthattam a Kínai Nagy Falhoz, a Grand Canyonhoz és még sok más helyre. Beleláthattam egy adott ország kultúrájába, amit egy egyhetes kirándulás alatt nem lehet megtapasztalni. Az angol nyelvtudásom megerősödött, sok barátot találtam, bátrabb lettem.
Melyek azok a képességek, készségek, amelyek szükségesek a modellkedéshez?
Ha valaki nem tud angolul, de jó az alakja, megvannak a méretei, szép az arca (vagy különleges), karakteres személyisége van, akkor tud utazni. A nyelvtudása pedig fejlődni fog idővel. Az is fontos, hogy nyitott személyiség legyen, és a castingon kitűnjön a lányok közül.
Milyen szabályokat kellett követned, mennyire sikerült őket betartanod?
A legnagyobb nehézséget számomra a méretek betartása okozta, még akkor is, ha nagyon odafigyeltem. Néhány centiről van szó, amit a való életben észre sem veszünk, de ebben a szakmában sokat jelent. Igazából kicsit irigyeltem azokat a lányokat, akik genetikailag megfeleltek az elvárásoknak.
Milyen emberek vettek körül a modellszakmában?
Nagyon sok művész. Szerettem köztük lenni. Kicsit másképp gondolkodnak, másképp látják a világot. Azt mondhatom, hogy nagyon sok kedves modellel is találkoztam, akikkel a mai napig jó viszonyt ápolok. Nem tudok mondani semmi rosszat. Persze, van olyan tervező, akinek csak egy bábu vagy, de ez a ritkább eset.
Mit tekintesz a legnagyobb sikerednek?
Jó kérdés. Talán három dolgot tudnék annak tekinteni. Mindenképpen azt, hogy itthon a Daalarna modellje lehettem 5 éven át (szerintem itthon ő készíti a leggyönyörűbb menyasszonyi ruhákat). Valamint, hogy el tudtam jutni Pekingbe és Las Vegasba egy nagyon nívós hajshow-ra. Mindemellett híres cégekkel dolgozhattam együtt: Moschino, Rinascimento, Gerry Weber, L'oreal, Schwarzkopf, Goldwell, Imperial, Laurél.
Manapság nagyon sok fiatalnak gondja van a kinézetével. Hogy állnak ezzel a modellek? Neked voltak-e ilyen gondjaid?
A szakdolgozatomat is erről készítettem: milyen hatással van a nőkre a média. 16-tól 55 éves korosztályig vizsgáltam a hölgyeket. Harminc éves korig majdnem mindenki változtatna magán, és vékony szeretne lenni; vagy a mellükkel, vagy az orrukkal van baj. A modellek között állandó a megfelelési kényszer: hogy megfelelő legyen a méreted, vagy épp szép legyen a bőröd. Mindig téged hasonlítanak máshoz, ami megerősíti azt a gondolatot, hogy te sosem vagy elég jó.
Sokszor kérdezték az ismerőseim: „Olyan vékony vagy, mi a bajuk veled?“ De ez egy teljesen más, torz világ. Szerintem erősebb lelki hatása van a modellszakmában dolgozókra, mint azokra, akik nem ebben dolgoznak. Több lányról is tudok, aki egyszerűen azért hagyta abba a modellkedést, mert nem bírta tovább, hogy sosem felel meg a nagy elvárásoknak. Nagyon érdekes megélni, hogy a modellszakmában nem vagy megfelelő, de ha kimész a való világba, akkor ott szuper vagy.
Milyen manapság az ideál? Van esélyük testesebb modelleknek is befutni?
Örülnék neki, ha megszakítanák ezt az őrületet, miszerint 88-90-es legyen a csípő. Már hallottam különböző kezdeményezésekről, pl. Franciaországban már nem dolgoznak 34-es méretű modellekkel. De én azt látom, hogy ez nem teljesült még Párizsban. Viszont vannak olyan helyek, ahol nem nézik annyira, hogy vékony legyél, ilyen pl. Isztambul, Athén, vagy India. Egyre több plus-size ügynökség is van. Véleményem szerint még kell idő, hogy ebben változás történjen. Sajnos a legnagyobb divatmárkáknak még mindig a nagyon vékony és magas lányok kellenek. Az alacsonyabb lányok esetleg Ázsiába mehetnek modellkedni ún. „beauty” fotózásra, amikor csak az arc látszik a képen.
Meddig tarthat a modellkarrier?
Változó. Érdemes minél hamarabb kezdeni, erős ügynökséggel. A többi a szerencsén múlik. Minél erősebb könyvet (bookot) és karriert tudsz építeni, annál tovább lehet dolgozni. De ez leginkább a „highfashion”-re jellemző. Én azt mondanám, 30 éves kor a határ, ezért is gondolom, hogy fontos, hogy legyen szaktudás vagy diploma egy modell kezében, mivel ennek egyszer vége lesz.
Miért döntöttél úgy, hogy abbahagyod?
Egy milánói ügynökség skype-híváson keresztül kérte a méreteim. 6-8 centivel több volt a csípőm, mint kellett volna. Elegem lett, hogy a testem nem megfelelő nekik, nem vagyok elég vékony. Hosszas gondolkodás után elhatároztam, hogy felhívom az ügynökömet, és elmondom neki, hogy én ezt már nem szeretném tovább csinálni. Ekkor Isztambulban voltam, és beszéltem az egyik stewardess ismerősömmel, és úgy döntöttem, én is jelentkezem. Igazából sosem bántam meg, hogy részese voltam ennek a világnak, és hálás is vagyok érte, nagyon sok élményt szereztem.
Miért éppen légikísérő? Hogy tetszik ez a munka? Hogyan válhat valakiből légiutas-kísérő?
Leginkább az utazás iránti vágyamból jött ez az ötlet is. Végre megtaláltam a helyemet, ahol nagyon jól érzem magam. Természetesen vannak nehézségek az utasokkal és a kollégákkal is. Rövid utakon dolgozom, ami azt jelenti, hogy van egy bázisom, ami jelen pillanatban Luton, és mindig ide térek vissza. Ha van szabadnapom, akkor pár napra hazamegyek, vagy elugrok kirándulni valahova. Legutóbb Spanyolországban voltam a szülinapomon. Egy hónapban maximum 2 hetet dolgozok, plusz vannak napok, amikor behívhatnak.
Mely országokban jártál eddig?
Eddig 23 országban voltam, de még nagyon sok helyre el szeretnék menni. Modellként Casablanca-n, Las Vegas-ban, Pekingben, Sanghajban, Milánóban, Bolognaban, Isztambulban, Bécsben voltam, ezeken kívül pedig Olaszországban jártam sok helyen, amikor ott éltem, próbáltam minél többet kirándulni. Amióta légiutas-kísérő vagyok (fél éve), magamnak szervezem a kirándulásokat: Milánó, Salento, Lisszabon, Alicante, Düsseldorf, a legutóbbi úticélom pedig Krakkó volt.
Melyek a pozitívumai és negatívumai ennek a munkának?
Néha hajnal háromkor kelek, néha pedig este 6-ra megyek dolgozni. Ez fel tudja borítani a bioritmust. Előfordul az is, hogy az utasok szemtelenek. Fontos az is, hogy hol élsz. Jelenleg nem a legszebb helyen élek Angliában, viszont pozitívuma az egésznek, hogy végre tudok pénzt félretenni. A bázist pedig bármikor megváltoztathatom. Imádom, hogy nem egy irodában kell ülnöm, sokkal több szabadnapom van, flexibilis a munkám, és kedvezményesen repülhetek.
Ha jó emberekkel dolgozom, akkor nem is olyan, mintha munka lenne – persze tudod, mit kell csinálni, betartod a szabályokat, – de jól érzed magad közben. Stewardess-ként sokat lehet utazni, és azt is lehet, hogy az egyik országból átköltözöl a másikba nyelvet tanulni, megismerkedni az adott ország kultúrájával. Aki szeretne utazni, annak ez jó opció arra, hogy világot lásson. Itt nem nézik azt, hogy mennyire vagy vékony, csak azt, hogyan dolgozol és milyen a személyiséged.
Mit tanácsolsz azoknak, akik félnek a változásoktól, illetve nem merik meglépni az első lépést a változás felé?
Az életfilozófiám pont az utazásokból is kifolyólag – valamint Feldmár András A tudatállapotok szivárványa c. könyve miatt, amelyet kivittem magammal az első utamra 19 évesen – az, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ne kövessük az álmainkat, a vágyainkat. Amikor már öregek leszünk, akkor kár gondolkodni rajta, hogy mit bántunk meg, és miért nem próbáltuk ki. Lehet, hogy kipróbáljuk, és nem jön össze, de akkor legalább nem fogunk azon agyalni, hogy mi mindent csinálhattunk volna, és tanulunk is belőle. Lehet, hogy egy bukás által kinyílik egy teljesen új kapu. Én azt gondolom, mikor, ha nem most váltsuk valóra az álmainkat?
Odett útját az Instagramon tudjátok követni: odettontheway