- A témát a Cserkészmozgalom Világszervezetének (WOSM) egy projektje inspirálta, illetve a Szlovák Cserkészszövetség a WOSM-tól átvett és implementált projektje, ami jelenleg is fut. Ami még ösztönzőleg hatott a témában az az, hogy nem igazán tudjuk, mennyire vannak jelen mozgalmunkban a sztereotípiák.
Az írás címe kapcsán két dolgot szeretnék elmondani:
- Egy kicsit provokációnak szántam a nemi egyenlőség fogalmat. Egyfajta kutatás, hogy kiben mit fog elindítani. Mielőtt tovább olvasod ezt, kérlek gondold át, hogy neked mi jut eszedbe róla. Esetleg azt is, hogy volt-e részed negatív megkülönböztetésben vagy esetleg voltál-e sztereotipizálás áldozata.
- Leszögezném, hogy nem a cserkészetünk alapértékeiről szeretnék eszmefuttatást folytatni. Azt gondolom, hogy azokkal nincs probléma.
Most, hogy ezt tisztáztuk, haladhatunk tovább.
A témát a Cserkészmozgalom Világszervezetének (WOSM) egy projektje inspirálta, illetve a Szlovák Cserkészszövetség a WOSM-tól átvett és implementált projektje, ami jelenleg is fut. Ami még ösztönzőleg hatott a témában az az, hogy nem igazán tudjuk, mennyire vannak jelen mozgalmunkban a sztereotípiák és az olyan megkülönböztetések, hogy “Te lány vagy, te ezt nem tudod, ne csináld!”, vagy hogy a fiúk ne csináljanak valamit esetleg, mondjuk ne kézműveskedjenek, az öregek már ne szóljanak bele, vagy a fiatalok még tudatlanok és felelőtlenek, és még sorolhatnám. Szintén ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon volt-e valaha olyan cserkésze a mozgalmunknak, aki azért hagyta abba az aktív cserkészkedést, mert azt érezte, nincs elég lehetősége, vagy az élete aktuális fázisában a cserkészetünk nem tudott neki olyan teret biztosítani, ami által bent maradt volna a mozgalomban. Bármelyik helyzet is állt vagy áll fenn most is, bárhol, bárkivel, azt gondolom, hogy az szegényebbé tette, teszi a cserkészetünket.
Mielőtt elkezdtem írni ezt a cikket, kicsit kutattam. Számtalan írás, videó található a témában. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos bennem is élnek sztereotípiák, ha nem is a cserkészetünket érintők, de egyes országok lakóit beskatulyázó sztereotípiák. Ennek nyomán az alakult ki benne, hogy sokszor a sztereotípiák úgy vannak jelen egy ember vagy egy közösség működésében, hogy ők maguk nem is tudatosítják azt. Megörökölt vagy öntudatlanul befogadott működésként, viselkedésként vagy igazságnak vélt gondolatokként rögzülve vannak velük, és igazából már senki sem tudja, hogy miből fakadnak, de mindenki számára “köztudottak” az adott közösségben.
Most már kellő ideje húzom a mézesmadzagot, tisztázzuk, mit is jelent a sztereotípia. A sztereotípiák olyan személyiségi sémák, amelyek a gyors és hatékony kognitív adatfeldolgozást segítik elő. A köztudatban a sztereotípia fogalma negatív csengésű - sokszor tévesen azonosítják az előítélettel -, de az agyunk számára nélkülözhetetlen információ osztályozó folyamat része. Az így meghatározott és elraktározott adatok azonban az egyénre vagy egy közösség összes tagjára kivetítve pontatlanok és ezért félrevezetőek lehetnek, viszont a sémák használata nélkül sokkal kevesebb információt tudnánk feldolgozni. (Meghatározás forrása: Wikipédia.)
Ennek ártatlanabb verziója az tud lenni, ha egy cserkészcsapat saját magáról éltet és ad át generációról generációra sztereotípiákat. Akár olyasmit, mint hogy “Mi egy lányos csapat vagyunk, mi nem szoktunk táborozni”, vagy “Mi nem tudjuk használni a NéMót”, és még lehet tudnák írni néhány sarkos elméleti példát.
A kevésbé ártatlanabb, mikor esetleg más közösségekről, csoportokról ápol egy közösség vagy egyén sztereotípiákat, és azokat fenn is tartja akarva vagy akaratlanul. Mondok egy anonimizált sarkított példát: “Ők egész évben nem csinálnak semmit, aztán meg egy szereplésért learatják a babérokat.” De akár az is megtörténhet, hogy egy egész cserkészcsapatról alakulnak ki sztereotípiák a településen, vagy magáról a cserkészetről egy-egy személyes tapasztalat nyomán.
Ha egy sztereotípia már általánosan elfogadott vagy ha egy pletyka már életre kelt, nehéz ellene tenni. Ha valaki elhiszi azt, nagyon nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről, aki meg nem hiszi el, azt meg arról nehéz meggyőzni, hogy esetleg van valami igazság a pletykában. Amit tehetünk mi cserkészek, az az, hogy kritikusan szemlélünk minden állítást, pletykát sztereotípiát és előítéletet. Vizsgáljuk meg a szóban forgó jelenséget, és az alapján fogadjuk vagy utasítsuk azt el. Hasznos tud lenni az a lelkület is, hogy teret adunk annak, hogy valaki kitörhessen a sztereotípiából. Mondok néhány példát, érzékeltetve, hogy a válaszunk hogyan erősíthet vagy épp törhet meg egy sztereotipikus viselkedést. Ha egy ŐV-nk azt mondja, hogy ő szeretne NéMózni, mondhatjuk azt, hogy “Hát a mi csapatunk nem NéMózik”, vagy azt is, hogy “Rendben, megadok minden segítséget, amit csak tudok, és meglátjuk, mire jutsz”. Egy egyszerűbb példa: ha mondjuk egy barátunknak, akiről az a sztereotípia van elterjedve, hogy mindig késik a találkozókról, mégis időben odaér a megbeszélt helyszínre, mondhatjuk azt is, hogy “Mi történt, hogy időben itt vagy?”, de azt is, hogy “Köszönöm, hogy időben itt vagy!”. Az előbbi visszalöki őt abba a saját magáról is fenntartott képbe, hogy a késés sztereotípiájából nem lehet kitörni, míg az utóbbi abban erősíti meg, hogy nem dobozoljuk őt be a késés sztereotípiájába.
A pletyka, sztereotípia és előítélet nem szinonímák. Mindegyik más, és egyfajta fokozat. Egy állítás lehet nagyon ártatlan dolog, és nem fog talán gondot okozni, főleg ha csak egyszer hangzik el. A pletyka már eggyel erősebb, már terjed, de még nem “köztudott”. A sztereotípiáka már “köztudott” pozitív vagy akár negatív vélt igazságok. Az előítélet meg a legsúlyosabb, amihez már negatív érzések, gyűlölet kapcsolódhat és szélsőséges esetben tevőleges formában is megnyilvánulhat. Valahogy így tudom én megérteni a különbségeket vagy elgondolkodni azon, hogy mi is az, amit tapasztalunk vagy megélünk, ha ilyesmivel találkozunk.
Az eddigiek személyes tapasztalatok és a némi kutatásra alapuló eszmefuttatások voltak. Kutatást ti is végezhettek a témában, sőt végezzetek is! Nézzetek körül, hogy milyen tudás érhető el a témában, és hogy mit tapasztaltok ti a környezetetekben. Ássatok még mélyebbre, és nézzétek meg, hogy bennetek vagy a csapatotokban vannak-e sztereotípiák, előítéletek, akár saját csapatotokra vagy más csapatra, vezetőkre, munkacsoportra vonatkozóan. Ez melós lesz. Már a felismerés is nehéz, egy hosszú folyamat. Lehet nem is megy segítség nélkül. Ha saját házunk táján ezt rendbe tudjuk tenni, akkor azzal tisztul az összkép, amiben tevékenykedünk, és ha az tisztul, akkor létezésünket érintő minden területen, akár cserkészként, csapatként vagy egyénként értelmezzük a létezést, a lényegre tudunk koncentrálni.
Most egy kicsit visszakanyarodnék a címhez, mégpedig a cím azon részéhez, hogy nemek egyenlősége. A cserkészet a kezdetekkor nem volt koedukált. Van, ahol ma is külön működik lány- és fiú cserkészet. Nálunk ez nem így van, ami egy szerencsés alaphelyzet. Viszont végiggondolva most azt, hogy vezetőként volt-e olyan élményünk, mikor feladatelosztás vagy elvárás kifejezése folyamán abból indultunk ki, vagy az is tényező volt, hogy az illető vagy csoport milyen nemű tagokból áll. Például, hogy előtáborban ki az, aki mosogat, vagy elkészíti a reggelit, és ki az, aki kiássa a WC-t, emésztőgödröt, stb. Ezt a gondolkodást még árnyalja, hogy a cserkész, a vezető milyen élethelyzetben van éppen. Például lehet épp középiskolás, negyedikes aki érettségizik. Azon gondolkodik, hogyan fog beleférni az életébe, hogy őrsöt is vezessen meg érettségire, felvételire is készüljön. De nem is kell, hogy őrsvezető legyen. Ha a csapat és szövetségi rendezvények nagyon átfedésben vannak az érettségit, felvételit érintő feladataival, tevékenységeivel, arra juthat, hogy a kettő nem megy együtt, és abbahagyja a cserkészkedést. Pedig valószínűleg menne. Egy ilyen élethelyzetben a cserkészetet a háttérbe lehet rakni és felvételi után újra belelendülni. Meg kell tanulnunk elfogadni azt, azoknak is akik tovább tolják a mozgalom szekerét és azoknak is akik élethelyzetből adódóan egy ideig szüneteltetik az aktív cserkészkedést, hogy néha a vezetőink, cserkészeink egy időre bizony nem tudnak aktívan bekapcsolódni a mindennapi cserkészetbe, és ez teljesen rendben van. Ezzel együtt továbbra is értékes tagjai maradnak a mozgalomnak és visszavárjuk őket.
Hasonló lehet az egyetemen a vizsgaidőszak, de a családalapítás, gyermekvállalás, munkahelyváltás, munkahely elvesztése és más mélypontok az életben. Én is akkor hagytam abba a cserkészkedést, mikor munkahelyet váltottam és épp mélyponton volt az életem. Négy évig voltam távol. Aztán egy megkeresés és egy bátortalan “Igen” a részemről visszahozott a mozgalomba. Mindezt még lehet árnyalni azzal, hogy képbe kerül az, mi a legfontosabb az adott élethelyzetben, és hogy abból a helyzetből, a dolgok fontosságából, mit gondolok magamról mint cserkészvezetőről, és arról a lehetőségről, hogy bekapcsolódjak a csapat és a szövetség életébe. Visszatérve a saját példámra, én önmagamtől sosem jöttem volna vissza a mozgalomba. Az volt az elgondolásom, hogy ha egyszer dobbantottam, akkor ez egy lezárt történet. Hála Istennek, volt, aki nem így gondolta. Ugyanez visszafelé is fennáll. A csapat, a szövetség vezetői mit gondolunk az egyénről. Rólam is gondolhatták volna azt abban az időben, hogy “Hát Eriket már ne keressük, négy éve nem csinált semmit, ezután sem fog”. Szóval nem egyszerű a helyzet.
A feltett szándék, hogy mindenkinek, bármilyen élethelyzetben és életfázisban van is, legyen lehetősége nemtől, kortól, időkerettől függetlenül bekapcsolódni a mozgalomba. Jól hangzik, de hogyan?
Nyitottsággal, bátorsággal, kommunikációval, a lehetőségek megadásával. Ha eljön hozzánk valaki azzal, hogy “Van egy kis időm, energiám, hogy havi két órát tegyek valamit a csapatban, szövetségben”, akkor azt elhajtjuk, vagy elgondolkodunk azon, hogy mi legyen az, ami értelmes és hasznos feladat lenne a számára? Ha van havi két órád, amit szívesen fordítanál cserkészetre, akkor keresed, hogy mivel tölthetnéd azt, vagy elveted a gondolatot? Valahol biztos hasznos lenne az a havi két óra. Szinte hallom a fejemben, hogy “Ennek így nagyobb lesz a füstje, mint a lángja”. De lehet ez is sztereotípia. Megoldás mindig van.
Én személy szerint nagyon hálás lennék, ha mindenki, aki valaha aktívan cserkészkedett, azt tudná mondani, hogy ha szeretném, akkor be tudnék kapcsolódni, illetve hogy mi, akik aktuálisan vezetők vagyunk, azt tudnánk mondani, hogy be tudunk vonni mindenkit, aki szeretne bekapcsolódni. Hát ez a feladat!
Végezetül visszatérnék az elején feltett kérdésemre. Kérlek tedd fel magadnak ismét a kérdést, már az olvasottakat átgondolva, megemésztve: neked mi jutott eszedbe a sztereotípiák és nemek egyenlőségét olvasva? Esetleg azt is, hogy volt-e részed negatív megkülönböztetésben, vagy esetleg voltál-e sztereotípia áldozata. Ami az eszedbe jut, azt küldd el nekünk EZEN a linken, teljesen anoniman, hogy az eredményekből kaphassunk egy képet arról, a cserkészeink milyen sztereotípiák között élnek.
Az eredményeket pedig ebben a szófelhőben láthatod.