- Információk segítségével könnyebben megértjük és átlátjuk azokat a nevelési szemléleteket, amelyekkel a mindennapjainkban találkozhatunk. Ezek segíthetnek felismerni a saját nevelési irányunkat, és feltenni a kérdést: Megfelel ez így nekem/nekünk?
A témabemelegítő feladat az lesz, hogy húzd alá pirossal azokat a kifejezéseket, amelyeket a mindennapi életedben használsz (családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel, iskolában, munkatársakkal, cserkészekkel szemben…) majd kékkel, amelyeket te hallasz másoktól.
Mindig…., Már megint…!, Soha nem csinálod…. Legalább, ha…. ,Tudatosíthatnád, hogy…., Ezt rosszul csináltad! Ne csináld ezt! Nem szabad. Ő olyan…., Menj….!, Hozz….!, Fejezd be, mert….! Kiabálás. Vegyél példát XY-ról. Hogyha…. Hányszor mondtam már? Normális vagy? Hogy képzeled? Le fogsz esni. Meg fogsz fázni. Miért nem jöttél időben? Hol voltál? Ha nem…, akkor….!
Most csak pár mondatot ragadtam ki abból a halmazból, amelyek hátráltatnak bennünket egymás jobb megértésében. Amennyiben komolyan vetted a bemelegítő feladatot, láthatod, hogy a te életedben jelen vannak-e a nem effektív kifejezésformák, amelyek szorosan kötődnek a nevelési meggyőződésünkhöz. Erről lesz most szó.
Három kategóriát szeretnék röviden bemutatni nektek, amelynek nem célja, hogy skatulyákba zárjon bárkit is. Szolgáljon információként, hogy könnyebben megértsük és átlássuk azokat a nevelési szemléleteket, amelyekkel a mindennapjainkban találkozhatunk. Ezek segíthetnek felismerni a saját nevelési irányunkat, és feltenni a kérdést: Megfelel ez így nekem/nekünk? Kizárólag csak a kommunikáció szempontjából közelítem meg a témát, az érzelmi részt most nem részletezem.
1. RENDŐR
A rendőr szó alatt most nem a szakmabeli rendőrre kell gondolni, hanem azokra a vezetőkre, nevelőkre, akikre igaz lesz a leírás./
Esetében ő a fölérendelt (autoritás, zsarnok, irányító) és a gyerek az alárendelt. Célját leggyakrabban kiabálással (pl. Csönd legyen!), fenyegetéssel (pl. Ha nem takarítod ki a szobádat, nem mehetsz focizni!), utasításokkal (pl. Most azonnal nekifogsz!), büntetéssel (pl. Amiért még mindig nem takarítottad ki a szobádat, estig ott maradsz!) és ellenőrzéssel (pl. Kész vagy már?) éri el. Világos elképzelése van a dolgokról. Ahogy mondja, úgy kell lennie. Ragaszkodik a maga igazához, nem kompromisszumképes. A „rendőr” nevelési eszköze a félelem(keltés), amely dacot, ellenállást vagy félelemben gyökerező engedelmességet, szófogadást vált ki a gyerekben.
Hogyan értelmezheti a gyerek a rendőr kifejezésmódját?
Másoknak kell megmondani mit csináljak. Döntenek helyettem. Megcsinálom, hogy nyugalmam legyen. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem. Igazán lehetne kedvesebb. Nem kell rögtön pattogni. Ha nem lesznek a közelben, úgyis azt csinálom, amit akarok. Stb.
2. TANÁR
A „tanár” szó alatt most nem a szakmabeli tanárra kell gondolni, hanem azokra a vezetőkre, nevelőkre, akikre igaz lesz a leírás./
Esetében ő a fölérendelt (a felelősséget hordozó), és a gyerek az alárendelt. Célját leggyakrabban moralizálással, erkölcsi oktatással (pl. Hazudni nem szabad! Azt mondtad már kitakarítottad a szobádat, és mégsem!), ismételgetéssel (pl. Hányszor mondtam már, hogy kezdj hozzá? Nemsokára itt vannak a vendégek, és meglátják mekkora disznóólban élsz, ezt akarod?), követeléssel (pl. Fél órán belül legyen kész!), zsarolással, (Ha nem csinálod meg, az az én szégyenem lesz, az őrületbe kergetsz!), megvesztegetéssel (pl. Ha megcsinálod időben, kapsz bónusz zsebpénzt.) próbálja elérni. Ő az, aki nagy bölcsességgel és élettapasztalattal rendelkezik, és tudja, hogy kinek mi a legjobb, mire van szüksége. Szerinte, amit nem tanítunk meg a gyereknek, azt nem fogja megtanulni, és amit nem követelünk meg, azt nem fogja megcsinálni. A tanár nevelési eszköze a kioktatás. Megmondja mi jó és mi rossz, hogy kell és hogy nem, mit szabad és mit nem.
Hogyan értelmezheti a gyerek a „tanár” kifejezésmódját?
Megmondják mi a jó és a rossz, mit lehet és mit nem. Lehet még jutalmat is kapok. Pár pofont kibírok, csak ne kelljen litániákat hallgatnom. Már megint okoskodik, valahogy ki kell bírnom. Nem hallja, mit mondok. Nincs szavam mellette. Nem bíznak bennem. Miért kell mindent százszor elismételni? Tudom a dolgom, de később akartam megcsinálni. Stb.
3. PARTNER
Esetében a szülő, vezető egyenértékű a gyerekkel. Célját leggyakrabban leírással, konstatálással (pl. Látom a szobád még nincs kitakarítva. Ennek nem örülök.), információkkal (A játékoknak a dobozban a helye, a könyveknek a polcon és a koszos ruha a szennyesbe való.), saját elvárásainak megfogalmazásával (Vendégeink érkeznek, szeretném, ha addigra rend lenne a szobádban.), a választás lehetőségével (Mivel szeretnéd kezdeni?), valamint együttműködéssel (Hogy látod a helyzetet, menni fog?) próbálja megközelíteni. A partner nevelési eszköze a megegyezés. Ennek alapja, hogy mindkét fél elmondja, mit szeretne. Ezután közösen haladnak egy olyan megegyezés felé, amely mindkét félnek megfelel vagy elfogadható. Teret ad a véleményeknek, és lehetőséget ad a problémák megoldására. Ehhez viszont szükséges az egymásba fektetett bizalom és egymás tisztelete. A partneri hozzáállás nem csak a szavakban rejlik, hanem az emögött meghúzódó szavak nélküli kommunikációban (hanglejtés, hangmagasság, gesztus, arckifejezés, érintés stb.) és a viselkedésünkben (mennyire vannak összhangban a szavaink és a tetteink) is. Ide köthető a cserkészkörökben bizonyára már sokak által ismert mondat is: A nevelés elsősorban példa.
Hogyan értelmezheti a gyerek a partner kifejezésmódját?
Anya mérges, amiért nem takarítottam ki a szobámat. Velem nincs baja, csak a rendetlenséggel. Bíznak bennem. Nem mindig sikerül jól csinálnom a dolgokat, de ki lehet javítani, meg lehet oldani. Tudok döntést hozni. Nem kell mondani, hogy mit csináljak. Ez az én dolgom, elvállaltam, nem csinálja meg helyettem senki. Stb.
Sokszor felháborodást kelt a felnőttekben (és lehet benned is) a gyerekek felnőttekkel való egyenértékűsége. Hisz: „Többet tudok, mint ő, több tapasztalatom van, hogy lehet hát egyenlő?” R. Dreikurs kiválóan rámutat arra, hogy nem a tudásunkban, tapasztalatainkban és készségeinkben vagyunk azonosak, hisz ez a felnőttek között is eltérő.
Ebben az esetben az egyenértékűség azt jelenti, hogy az egyéni különbségeink ellenére, egyforma tiszteletet és megbecsülést érdemlünk. Az alapvető emberi szükségleteinkben ott van az elismerés és a megbecsülés utáni vágy.
Képzeljük el, hogy őrsi összejövetel van. Teáztok. Az egyik kiscserkész kiviszi a bögréket a konyhába, de útközben elbotlik a küszöbön. Összetört három poharat. Hogy reagálsz? Gondold végig.
Most ugyanaz a helyzet, csak éppen a csapatparancsnok viszi ki a poharakat, és megbotlik, összetört három poharat. Ugyanúgy reagálsz? Miben különbözik? Ha a reakciód azonos, az jelentheti azt, hogy te a kiscserkészt és a csapatparancsnokot képes vagy egy szinten kezelni – itt ugye már csak az a kérdés, hogy ez melyik szint. :)
Ha nagyon röviden kellene megfogalmazni a partneri, valamint a „rendőr, tanár” szemlélet közötti különbséget, így szólhatna: A határokat és szabályokat nem a gyerekeknek, hanem a gyerekekkel kell kialakítani.
Zárásképpen pedig egy megfigyelésre hívlak benneteket, ami fölér egy vezetői kihívással.
Egy héten keresztül figyeld meg, hogyan kommunikálnak a környezetedben élő emberek: buszon, iskolában, tanárok, szülők, munkatársak, cserkészvezetők; veled, másokkal, egymás között. Megfigyeléseidet bátran jegyezd föl. A megfigyelés célja tudatosítani a nevelésben használt kommunikációs elemeket, majd értékelni, hogy ezzel mennyire tudsz azonosulni.
Forrás:
Pavel Kopřiva, Jana Nováčková, Dobromila Nevolová, Tatjana Kopřivová: Respektovat a být respektován. 2015.
Rudolf Dreikurs, Vicki Soltzová: Deti ako výzva. 2012.
Výchova nevýchovou – videókurzus