Kapor-csúcs és a Hincói-tavak

Mai túránk úti célja a lélegzetelállító kilátással kecsegtető Kapor-csúcs (Kôprovský štít), ami 2 363 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé. Azért esett a választásunk rá, mert ez ő talán az utolsó, amit még jelzett turistaúton meg tudunk közelíteni, de még valahogy mindig kimaradt a szórásból. Maga a csúcs három gerinc találkozása, keletről a Hincói-tavak (Veľké a Malé Hincovo pleso), északról a Fenyves-tavi-völgy (Tenmosmrecinská dolina) két gyönyörű tavával, nyugatról pedig a Hincói-völgy (Hlinská dolina) ölelik körbe. Túránk során elhaladunk a már említett a Nagy-Hincói-tó mellett, amely a Magas-Tátra déli oldalának területileg legnagyobb és legmélyebb tava. Területe 20 hektár, és a legmélyebb pontja majdnem 54 m. Induljunk hát!

Kiindulópontunk ismét a már megszokott tátracsorbai autóskemping, ahonnan 10 perc sétával jutunk el a fogaskerekű állomásához, mely komótosan 422 m szintet megtéve feltekereg velünk a Csorba-tói megállóba. Innen kezdődik a nap gyalogtúra része. Miután átverekedtük magunkat az apró, de nyár lévén turistákkal teli pici központon, a Tátrai magisztrála piros

turistajelzést céloztuk meg. Ezen jutottunk el a poprádi-tói elágazáshoz, amely még mindig tele volt turistákkal, mert sokan csak a tóig sétálnak el. Utunk a Menguszfalvi-völgy (Mengusovská dolina) nyugati oldalában vitt. Jobbról az Osztrva (1 984 m), balról pedig a Pátria (2 202 m) csúcsok meredeztek az égnek. Az 5 km séta után a Poprádi-tó és a Szimbolikus temető megtekintése után pihenhetünk egyet a helyi menedékházban, vagy a hegyi hotelban egy jó kis káposztalevessel és kofolával kényztethetjük ízlelőbimbóinkat. Ez szintén egy jó program, de nekünk nem ez volt a célunk ma. Az odefele vezető út felén már túlvagyunk. A leágazás után könnyebben tudtunk haladni, mert erre már csak a jobb fizikumú emberek haladtak. Itt már a kék jelzésen haladtunk egy varázslatos fenyvesekkel teleszórt völgyben, mely még nyáron is nagyon kellemes klímával ajándékozott meg minket a nagy melegben. Itt-ott a hegyoldalból források bukkantak ki, és csatlakoztak a nem messze tőlünk a völgyben csörgedező Hincó-patakba (Hincov potok), mely aztán a Poprád-folyóba torkollik. A misztikus mohás sziklák és fatörzsek egy mesebeli tájat idéztek. Néha már vártuk, hogy mikor bukkan elő egy manó valamelyik a odúból. Nemsokára átkeltünk a Béka-patakon (Žabí potok), és elértük a Béka-pataki-elágazást. Itt indult jobbra a piros turistajelzés a Tengerszem-csúcsra (Rysy, 2503 m). Újra két részre szakadt a turisták hada, mivel a Tengerszem-csúcs látogatottabb, mint a mi célpontunk.

Utunkat folytatva a kék jelzésen lassan elmaradtak a fenyvesek, és a törpefenyők vették át helyüket egy rövid időre. Egyre jobban kitágulni látszott a völgy, és ahogy a növényzet mindig gyérebb lett, a sziklás magashegyi táj kezdett dominálni. Ahogy az út egyre emelkedni kezdett, néha hatalmas sziklákból emelt szerpentineken baktattunk felfelé. Néha meg-megjelent a Hincó-patak mellettünk, de a végén végleges társunkká szegődött. Néha felduzzadva aprócska tavacskákat alkotott (Hincove oká). Két kilométert haladva lassacskán elértük a Nagy-Hincó-tavat, melynek partján kicsit megpihentünk, lőttünk pár fényképet, és indultunk is sietve tovább, mert még várt ránk kemény másfél kilométer a csúcsig. Rövid emelkedő és egy combos szerpentines szakasz után megpillantottuk a Felső-Kapor-hágót (Vyšné Kôprovské sedlo, 2180 m). Itt letértünk a kék jelzésről, és a piroson araszoltunk tovább, már egyenesen a csúcsra a gerinc bal oldalán. Itt a sziklák már egyre nagyobbak lettek, és minden lépésnél ellenőrizni kellett, hogy nem mozognak-e, ha rálép valaki. Következett az ,,az már a csúcs” effektus, de ahány csúcsra felértünk,

volt mégegy mögötte. Ezt párszor eljátszottuk, mire elértük az igazit, ahol pazar kilátás fogadott. Körbenézve tavak, gerincek és völgyek váltogatták egymást. Bámulatos volt a táj, akár egy makettasztalon. Tőlünk kb. egy kilométerre északkeletre már a lengyel államhatár húzódott. Újra feljutottunk egy kétezres csúcsra! Órákig el tudtunk volna nézelődni, de még várt ránk a hazaút. Mivel nem körtúrát terveztünk, visszafelé ugyanazon az úton ereszkedtünk. Lefelé gyorsabb, gondolnánk, de mivel eléggé igénybe veszi a térdeket, nem érdemes lebecsülni. Mivel időnkből kiadta, és már nagyon éhesek voltunk, természetesen megálltunk egy jó kis káposztalevesre és kofolára a Poprádi-tónál a Majláth-menedékházban. A nagy lakoma után aztán kajakómával küszködve indultunk le a Csorba-tóhoz, mely már gyaloggaloppnak számított a sziklás terephez képest. Szerencsére ahogy beértünk az állomásra, indult is a fogaskerekűnk, és fél óra múlva már mocskosan, fáradtan, de vidáman és diadalittassan rúgtuk le a bakancsainkat a sátor mellett a kempingben. Megcsináltuk, jó időt fogtunk ki. Ismét egy sikeres csúcshódítást vittünk véghez! Amin meglepődtünk, hogy nagyon sok magyar turistával találkoztunk, régebben nem voltak ennyien. Ami viszont picit elszomorít, hogy sok csúcsra már sorok kígyóznak, és a láncos vagy létrás részeken sorba kell állni. Egyrészt örülünk, hogy egyre több embert vonz a természet, de így ekkora tömegekkel elveszti a túrázás a varázsát. Viszont zárjuk vidáman ezt a cikket: mi nagyon jól éreztük magunkat a túra folyamán, és remélem, sokatoknak adtam motivációt a túrázáshoz és a Magas-Tátrához! Ha nem, akkor legalább olvastatok egy jó kis túrabeszámolót.  

táv: 19,2 km

fel: 1 100 m

le: 1 100 m